Téli üzemmódra állnak át az M5-ös autópályán

Téli üzemmódra állnak át az M5-ös autópályán

2020. november 11. 17:30

Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az M5 Autópálya Üzemeltető társasága, az A-WAY Zrt. felkészítette karbantartó flottáját a téli üzemeltetésre, amely rendszeres útellenőri szolgálattal készen áll a téli időjárás kezelésére november 10-étől. Az újhartyáni, a kiskunfélegyházi és a balástyai üzemmérnökségeken felkészítették és ellenőrizték a téli üzemeltetésben résztvevő gépeket és adaptereket.

Részletek
A helyi újság, rádió és televízió egyik alapító tagjától vettünk végső búcsút

A helyi újság, rádió és televízió egyik alapító tagjától vettünk végső búcsút

2020. november 9. 18:00

Balogh György a rendszerváltás előtti évben már tagja volt annak a stábnak, amely létrehozta és működtette a Félegyházi Hírlapot, a Kiskun Televíziót és a Sirius Rádiót. Írásait, riportjait mindenkor a felkészültség és kritikus hangvétel jellemezte. Családja, barátai és ismerősei november 5-én kísérték utolsó útjára a Felsőtemetőben. Judit lánya ezzel a nekrológgal búcsúzik édesapjától.

Részletek
60 férőhelyes parkoló épülhet az Oskola utcában

60 férőhelyes parkoló épülhet az Oskola utcában

2020. november 9. 08:00

1551 négyzetméteres telket vásárolt meg az önkormányzat az Oskola utcában. A területen parkolót szeretne építtetni a város, ami komoly előrelépés lehet a városközpont, ezen belül is a piac környéke parkolási gondjainak megoldásában. Az ezzel kapcsolatos további tervekről közösségi oldalán számolt be Csányi József polgármester.

Részletek
Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért

Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért

2020. november 9. 16:00

2021. január 1-je után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább majdnem nulla energiaigényű. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy belengetett uniós pályázat keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére, ami megfelel a leendő feltételeknek, ráadásul azzal szinte nullára csökkenthető az áram- és a fűtésszámla.

Részletek
Sokan igénybe vennék az otthonfelújítási támogatást

Sokan igénybe vennék az otthonfelújítási támogatást

2020. november 8. 16:00

Élénk az érdeklődés az otthonfelújítási támogatás iránt a családi házban élő, legalább egy gyermeket nevelő családok körében. A megkérdezettek csaknem háromnegyede szerint van rá esély, hogy az 50 százalékos segítség kihasználásával tegyék rendbe otthonukat vagy annak egy részét – mutat rá a Wienerberger Téglaipari ZRt. friss kutatásának eredménye. A válaszok szerint a belső falak szebbé tétele mellett a tetőrekonstrukció az, amit a legtöbben elvégeznének.

Részletek