Petőfi tisztelői előtt tisztelegtek

Petőfi tisztelői előtt tisztelegtek

2017. október 28. 11:30

Rendhagyó módon emlékezett Félegyháza arra a két jeles évfordulóra, amelyek – ahogy Mészáros Márta múzeumigazgató fogalmazott – a félegyházi Petőfi-kultusz sarokkövei. Október 13-án volt 150 éve, hogy az első országos Petőfi-ünnepség keretében leleplezték a Petőfi-ház falán lévő emléktáblát, amely hirdeti: itt töltötte gyermekéveit a költő. Október 29-én pedig 95 éve annak, hogy felállították Kiskunfélegyháza főterén a Segesvárról menekített Petőfi szobrot, Köllő Miklós alkotását.

Részletek
Titkok a levéltárból - A református templom harangtornyáról

Titkok a levéltárból - A református templom harangtornyáról

2017. október 29. 13:30

Az 1743-ban újratelepült Kiskunfélegyházát katolikusok népesítették be. Protestáns vallású lakosok az 1850-es évektől éltek a városban, de számottevően 1876 után nőtt meg a létszámuk. Ebben az évben helyezték át ugyanis az állami tanítóképző-intézetet Csongrádról Félegyházára, melynek tanári karába jelentős számú protestáns pedagógus tartozott.

Részletek
Repülőtér-üzemeltetőt keres az önkormányzat

Repülőtér-üzemeltetőt keres az önkormányzat

2017. december 1. 14:30

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Kiskunfélegyházi Sportrepülőtér üzemeltetésére. Érdeklődni lehet a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.) Vagyongazdálkodási Osztályán, a II. em. 71. alatt, valamint a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalon.

Részletek
A félegyházi rendőrök megtalálták a víznyelő rácsokat

A félegyházi rendőrök megtalálták a víznyelő rácsokat

2017. október 27. 13:30

Amint arról korábban beszámoltunk, október 23-a és 25-e között a kiskunfélegyházi Kossuth utcán több helyről összesen 7 darab víznyelő rácsot tulajdonítottak el, mintegy 160 ezer forint értékben. Miután az önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, a félegyházi rendőrök bravúros módon megtalálták és visszaadták a rácsokat, amelyeket a balesetveszély miatt haladéktalanul pótolni kellett.

Részletek
Életmentő defibrillátor a buszpályaudvaron

Életmentő defibrillátor a buszpályaudvaron

2017. október 27. 14:45

A félegyházi diákok és felnőttek több tonnányi üveghulladékot gyűjtöttek össze, annak érdekében, hogy a város egy automata defibrillátorhoz jusson a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. felajánlásából. Az életmentő készüléket október 27-én, a buszpályaudvaron adták át. A defibrillátort a DAKK képviselői vették át azzal, hogy a mai naptól a váróteremben helyezik el, ahol mindenki számára elérhető lesz, amennyiben szükség van segélynyújtásra.

Részletek
Felújított járdaszakaszt adtak át a Bajcsy utcában

Felújított járdaszakaszt adtak át a Bajcsy utcában

2017. október 29. 10:00

A körzet lakóinak örömére új, térburkolattal ellátott járdaszakaszt adtak át október 27-én a Bajcsy utcában. Ma már a Petőfi Sándor utcától a Kun utcáig akadálytalanul és biztonságosan közlekedhetnek idősek, babakocsisok és minden járókelő. Az átadáskor Csányi József polgármester elmondta, hogy a beruházás része a „Félegyháza újjáépül” programnak. Az új járdaszakasz a modern követelményeknek megfelelően épült meg és illeszkedik a városképhez. Balla László a körzet önkormányzati képviselője arról szólt, hogy egy régi lakossági kérést sikerült teljesíteni az idei költségvetésből, hiszen évente megtartott lakossági fórumain az itt élők minden alkalommal kérték ezt. Idén sikerült előteremteni a pénzt erre a szakaszra, de jövőre folytatódik a járdaépítés a Bajcsy utca végéig.

Részletek
Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram

2017. október 27. 12:30

Harmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: TKÖ Program). A TKÖ Program keretében a felvételt nyert ösztöndíjasok szakmai gyakorlatának időtartama 12 hónap, amelyet a fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál töltenek el. A TKÖ program várható időtartama: 2018. február 1. – 2019. január 31. A jelentkezési határidő: október 31-e, kedd 24 óra.

Részletek
Jubilál a félegyházi repülőtér

Jubilál a félegyházi repülőtér

2017. október 27. 11:30

60 éves a félegyházi repülőtér. Ez alkalomból Kollár László foglalta össze történetét, és emlékezett meg azokról a repülősökről, ejtőernyősökről és más szakemberekről, akiknek sorsa, szakmai életútja hosszabb-rövidebb időre összefonódott e nagy múltú intézménnyel. A hat évtized történetét a legutóbbi testületi ülésen osztotta meg önkormányzati képviselőtársaival. Írását változtatás nélkül közöljük.

Részletek