Az állam is tőkét emelhet az FHB-ban

Az állam is tőkét emelhet az FHB-ban

2016. január 8. 12:20

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósága a bank alaptőkéjének további emeléséről döntött csütörtökön, a kibocsátott új részvények megvásárlására kizárólag a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. jogosult - közölte az FHB az MTI-vel. A TakarékBank is felajánlott az általa tavaly decemberben jegyzett FHB-részvényekből az MNV részére, így megmaradhat az állam tőkeemelés előtti tulajdoni hányada.

Részletek
Ismét lesz Zöld Forrás pályázat

Ismét lesz Zöld Forrás pályázat

2016. január 7. 10:20

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak.

Részletek
Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

2016. január 4. 08:20

Január elsején hatályba lépett a mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály, amely megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Részletek
Tőkeinjekció Bács-megyei vállalatoknak

Tőkeinjekció Bács-megyei vállalatoknak

2016. január 2. 07:30

A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján közel hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 14 magyarországi vállalat, a beruházások nyomán közel 500 új munkahely jön létre - közölte a tárca az MTI-vel. A támogatottak között van két Bács-Kiskun megyei cég is: a KISKUNFÉLEGYHÁZI MALOM Malomipari és Kereskedelmi Kft és a francia tulajdonú kecskeméti Axon Kábelgyártó Kft.

Részletek
Lada, 2 millióért

Lada, 2 millióért

2015. december 27. 10:30

Kilenc márkakereskedő kezdte meg az új típusú Lada autók értékesítését, miután az elmúlt öt évben szünetelt a márka forgalmazása - jelentette be Ormos István, az importőr Lada Hungary ügyvezetője sajtótájékoztatón Budapesten.

Részletek
Komoly terhet róhat a NAV a vállalkozásokra

Komoly terhet róhat a NAV a vállalkozásokra

2015. december 22. 12:00

Az uniós irányelveknek megfelelően jövő évtől az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak, ez pedig jelentősen növelheti az érintett cégek adminisztrációs terheit, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Részletek
Lakásáfa - jövőre akár tízezer új lakás is elkelhet

Lakásáfa - jövőre akár tízezer új lakás is elkelhet

2015. december 17. 13:20

Az áfacsökkentésnek köszönhetően jövőre 5-8 százalékkal eshet az új építésű lakások ára, 2017 azonban ismét drágulhatnak az ingatlanok; a vállalkozások által eladásra felépített lakások száma pedig az előértékesítést is figyelembe véve az idei 3-4 ezerről akár 10 ezer fölé is emelkedhet 2016-ban - közölte az Otthon Centrum (OC) franchise hálózat az MTI-vel.

Részletek