Új parkoló épült a Bajcsy utcán

Új parkoló épült a Bajcsy utcán

2015. október 20. 08:30

Új, nyolc férőhelyes parkoló épült a Bajcsy-Zsilinszky utcán. A parkoló építését Ágoston Tibor a Kiskunfélegyházi Szakiskola igazgatója kezdeményezte az önkormányzatnál, annak érdekében, hogy a speciális iskolában tanító pedagógusaik zökkenőmentesen tudják ellátni feladatukat. A munkák zömét az iskola burkoló- és kőműves tanulói szakmai gyakorlat keretében végezték, így minimális költségből tudták megvalósítani.

Részletek
Belátható időn belül megszüntetik a beázást a piac fedett részén

Belátható időn belül megszüntetik a beázást a piac fedett részén

2015. október 19. 20:00

Sokan és nagy érdeklődéssel várták a piacon szervezett lakossági fórumot október 19-én. Sorjáztak is a kérdések és javaslatok bőven a városvezetés, a VSZKSZ, illetve a piac üzemeltetéséért felelősök felé. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mikor szűnik meg a fedett rész beázása, és a szabadtéri területen a csapadékvíz elvezetésének hiányosságai. Röviden fogalmazva: eső idején meddig folyik a víz a vásárlók és eladók nyakába, meddig kell vízben állni, kerülgetni a tócsákat piaci napokon?

Részletek
Akcióban a közterület-felügyelők

Akcióban a közterület-felügyelők

2015. október 21. 07:30

Sok pénzt megspórolhatnának a félegyházi autósok, ha jobban ügyelnének a közlekedési táblák, és a KRESZ-szabályok – például az útkereszteződéstől és a gyalogátkelőhelytől számított 5, továbbá a buszmegálló előtt 15, utána 5 méterre vonatkozó megállási tilalom – betartására. Ezek ugyanis a leggyakoribb okok, amiért a közterület-felügyelők a szélvédőre helyezik a büntető cédulákat – tudom meg Szabó Gábortól és Ipacs Józseftől, míg a napi bejárási tervük állomásait követjük. A két közterület-felügyelőt azért kísértük el körútjukra, hogy - minden közlekedő okulására – számba vegyük a város kritikus parkolási pontjait.

Részletek
Szépül a  tér

Szépül a tér

2015. október 19. 16:25

Megkezdődtek a munkálatok a Móra Ferenc Gimnázium előtt. A mai napon (október 19-én, hétfőn) lezárták a munkaterületet, és felvonultak a munkagépek is. A fejlesztés eredményeként hamarosan egy apró tér, afféle "agora" alakul ki a gimnázium előtti járdaszakasz kiszélesítésével. A kerékpártárolót a Wesselényi utcára áthelyezve egy ellipszis formájú, díszköves, padokkal tarkított közösségi tér szolgálja majd a pihenni, beszélgetni vágyókat. A munkálatok során külön figyelmet fordítanak az érintett szakaszon lévő öreg fákra.

Részletek
Ha erre az sms-re válaszol, a számlája bánja

Ha erre az sms-re válaszol, a számlája bánja

2015. október 19. 13:20

Csalók a Nemzeti Adó-és Vámhivatalra hivatkozva kérnek bankkártyaadatokat az állampolgároktól - figyelmeztet a NAV. Annak, aki a csaló sms utasításait követve kiadja adatait, számolnia kell azzal, hogy bankkártyájáról pénzt emelhetnek le. Az sms üzenetben adóvisszatérítést helyeznek kilátásba, amennyiben a címzett az interneten keresztül megadja adatait.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2015. október 19. 16:00

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek
Zarándoklat és keresztáldás

Zarándoklat és keresztáldás

2015. október 19. 18:30

Kiskunfélegyházáról a Sarlós Boldogasszony-templomból indult október 17-én reggel az a zarándoklat, amellyel Berecz Skolasztikára, a Szent Benedek Leányai Társaság alapítójára emlékeztek. A tiszaalpári Zárdatemplomig tartó több mint 20 kilométeres zarándoklathoz kecskeméti, lakiteleki, valamint kiskőrösi hívők csatlakoztak, és velük tartott Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke is. A zarándoklat keretében áldották meg az úgynevezett Sárga iskolai keresztet, amelyet a Berecz Skolasztika Alapítvány közreműködésével újítottak fel az alpári tanyavilágban.

Részletek
Kapcsolatteremtés a rendőrség és a cigány nemzetiség tagjai között

Kapcsolatteremtés a rendőrség és a cigány nemzetiség tagjai között

2015. október 19. 09:30

Különböző korosztályú gyermekeknek szervezett rajzverseny a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat október 17-én a Szakmaközi Művelődési Házban. A gyermekek szorgalmasan készítették alkotásaikat, amelyeket rangsorolt a zsűri. A valódi cél azonban nem a versengés volt, így aztán mindenki jól is érezte magát. Az ecsetet, ceruzát és tollat ragadó gyermekek mindegyike kedves ajándékkal térhetett haza.

Részletek