Nem elég csak etetni a madarakat
Az éjszakai fagyok beköszöntével ideje felkészülni a téli madárvédelemre, ami nem csak a nálunk telelő madarak etetéséből áll. Nagyon fontos az odúk, illetve itatók kihelyezése is.
RészletekAz éjszakai fagyok beköszöntével ideje felkészülni a téli madárvédelemre, ami nem csak a nálunk telelő madarak etetéséből áll. Nagyon fontos az odúk, illetve itatók kihelyezése is.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2015. 43. hetében elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekAz 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség gazdag programokat valósít meg minden évben. A határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési tevékenységét segíti és hatékonyan részt vállal identitástudatuk megőrzésében, elsősorban az ifjúság megszólításával. Célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének népszerűsítése.
RészletekHárom teltvirágú galagonya fát ültettek november 4-én a Testvérvárosi parkba, a Bercsényi utcán. A tér szépítését, díszfák és cserjék ültetését Jégh Iván és családja kezdeményezte. Ezúttal is hozzájárultak ahhoz, hogy a korábban kiszáradt fákat pótolják. Törekvésüket dr. Ónodi Izabella, Szamosi Endre és dr. Kiss Ákos Csaba önkormányzati képviselők is segítették, lévén, hogy körzeteik határa ezen a téren találkozik.
RészletekA társasházak lakóit veszélyeztető vagyon elleni bűncselekményekről, illetve azok megelőzésének lehetőségeiről szervezett fórumot a közös képviselőknek a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság november 4-én. A művelődési központban megtartott összejövetelen Mahlaj Róbert őrnagy, bűnügyi osztályvezető szólt a város közbiztonságáról. Több bűncselekményt ismertetett, amelyeket a társasházakban élők sérelmére követtek el, majd azokról a módszerekről beszélt, amelyekkel ezek megakadályozhatóak lehettek volna.
RészletekAz alábbiakban olvasható a novemberi, hétvégi állatorvosi ügyeletet ellátó orvosok neve Kiskunfélegyházán és a környező településeken.
RészletekEgy MIG-21-es vadászrepülő fogja díszíteni a kecskeméti repülőbázis közelében lévő körforgalmat a 44-es és 445-ös út találkozásánál. A nevezetesség így autóval könnyen körbejárható lesz.
RészletekA kiskunfélegyházi roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatatása keretében 2014. november elsejétől négy fő roma származású gondozó dolgozik a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Családok Átmeneti Otthonában. Az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió támogatásával megvalósuló TÁMOP-5.3.1.-B-2- 12/2-2014-0058 számú program keretében 12.646.384 forint támogatást nyert el Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata.
RészletekElsősorban a gazdaságfejlesztés támogatását szolgálja Kiskunfélegyháza Város Településrendezési eszközeinek, nevezetesen a Településszerkezeti terv és a Helyi Építési Szabályzat néhány telekre vonatkozó tervezett részleges módosítása – tudtuk meg Marton Tibor főépítésztől.
RészletekAz asztmában, allergiában, vagy visszatérő légúti betegségekben szenvedőknek különösen jótékony hatású a sóterápia, de baktérium- és csíraölő hatása miatt megelőző jelleggel mindenki másnak is ajánlott. Ebből az alkalomból hirdettünk játékot, melynek nyertesei az alábbiakban olvashatók.
Részletek