Az Iszlám Állam feltörte Zsana honlapját

Az Iszlám Állam feltörte Zsana honlapját

2015. április 8. 16:00

Hazánk legnagyobb gáztározója található a településen, az önkormányzat honlapját az Iszlám Állam nevében törte fel egy hacker. Mindezt nem tartja veszélyes támadásnak, vagy annak előjelének egy biztonságpolitikai szakértő. A Klubrádiónak nyilatkozó Tarjányi Péter szerint azonban a terrorfenyegetettség nő, ezért a szolgálatoknak jobban kell figyelni.

Részletek
Nyereményjáték-nyertesek

Nyereményjáték-nyertesek

2015. április 7. 19:15

Sorozatot indítottunk, melyben időről időre bemutatjuk a Félegyházi Közlöny olvasóinak a Róna Kincse fürdőben rendelkezésre álló kezelési formákat. Minden TAJ-számmal rendelkező magyar állampolgár beutaló mellett évente kétszer igénybe veheti a fürdőgyógyászatot, a fizikoterápiát és a gyógytornát akár megelőzésképpen, vagy már kialakult krónikus mozgásszervi betegség esetén.

Részletek
Jogosítvány nélkül és ittasan ült a volán mögé

Jogosítvány nélkül és ittasan ült a volán mögé

2015. április 7. 14:35

A rendőrségi tapasztalatok szerint nem romlott, de nem is javult a húsvéti közlekedési morál Kiskunfélegyházán és térségében. A „Józan húsvét” akció keretében 120 járművezetőt ellenőriztek. Közülük öten ültek ittasan a volán mögé, az igazoltatott motorosok között nem volt olyan, aki alkoholt fogyasztott volna. Három sofőr jogosítványát a helyszínen bevonták, egyikét később tudják megtenni, mert nem volt nála az okmány. Egy autóvezető pedig úgy ült ittasan a volán mögé, hogy nem is rendelkezett jogosítvánnyal. Ellene büntető eljárást indított a rendőrség.

Részletek
Üzemel a zöldségfeldolgozó

Üzemel a zöldségfeldolgozó

2015. április 8. 07:30

A tervezettnél későbben, de megkezdte üzemelését a Mezőgazdasági Szakiskola tangazdaságában megépült zöldségfeldolgozó üzem. A feldolgozó február közepén kapta meg a végleges működési engedélyt. Ezt követően kezdte meg a működést. Teljes kapacitása még kihasználatlan. Jelenleg két iskolai, és egy közétkeztetést ellátó konyhának szállítanak leveszöldségeket, burgonyát, zellert, sárgarépát, karalábét, hagymát és káposztát.

Részletek
Őshonos mangalicák tenyésztésébe kezdtek a mezgések

Őshonos mangalicák tenyésztésébe kezdtek a mezgések

2015. április 7. 13:00

Hamarosan megvalósul a Mezőgazdasági Szakiskola régi vágya, hogy mintaboltot nyissanak a tanvágón készített termékeknek. A Mártírok utcában nyíló húsbolt az önkormányzat segítségével indul útjára. Az üzlet termékeinek bővítése érdekében az iskola tangazdaságában mangalicák nevelését kezdték el a közelmúltban.

Részletek
Súlyfürdővel és iszappal az egészségért

Súlyfürdővel és iszappal az egészségért

2015. április 12. 14:25

Ahogy a puding próbája az evés, a fürdőgyógyászati kezeléseké a megtapasztalás. Kipróbálva a félegyházi Róna Kincse fürdőben elérhető terápiás módszereket első kézből számolunk be olvasóinknak azok hatásairól. Ám még mielőtt belemerülnénk a részletekbe, sietek leszögezni: egyetlen perc sem volt ellenemre.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2015. április 6. 07:30

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon gazdához juttatható.

Részletek
Miként lesz az ötletből vállalkozás?

Miként lesz az ötletből vállalkozás?

2015. április 4. 17:35

Hogyan tudunk hétköznapjainkban megtakarítást képezni? Mire költjük a pénzünket? Hogyan épül fel egy háztartás költségvetése? Amikor befektetünk, mit jelent a kockázat, hogyan viszonyuljunk ehhez? Miként lesz az ötletből vállalkozás? Ilyen kérdésekre keresték a választ a tavaszi szünet előtti napon a Közgazdasági Szakiskola tanulói a Közgazdász Nap és vetélkedő keretében.

Részletek
Átépítik a vasúti átjárót

Átépítik a vasúti átjárót

2015. április 7. 07:30

Átépítés miatt lezárják Kiskunfélegyházán a Dr. Holló Lajos utcai, volt lóúsztató melletti vasúti átjárót április 7. kedd 8 óra és április 11. szombat 18 óra között.

Részletek
Sakkozó agyasok

Sakkozó agyasok

2015. április 4. 13:20

A három dél-alföldi rendőr-főkapitányság sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz a külterületen élők biztonságának fokozása érdekében. A pályázat egyik eleme az ifjúság részére rendezett „Aggyal-sakkal” elnevezésű sakkverseny, melynek Bács-Kiskun megyei fordulóját április 2-án rendezték Kecskeméten, a megyei rendőr-főkapitányság épületében.

Részletek