Csak a földműves nyilvántartásban szereplők vásárolhatnak termőföldet

Csak a földműves nyilvántartásban szereplők vásárolhatnak termőföldet

2014. szeptember 4. 09:50

Májustól szigorodtak a termőföld adásvételi szabályai – erre hívja fel a figyelmet Molnár József ,a Kiskunfélegyházi Járási Földhivatal vezetője. A törvény szerint csak azok vásárolhatnak egy hektárnál nagyobb földterületet, akik regisztráltatják magukat a földműves nyilvántartásban. Enélkül a szakigazgatási szerv nem engedélyezi az adásvételt. Haszonbérleti szerződést is csak regisztrált földműves köthet.

Részletek
Nehéz a tábortól búcsút venni

Nehéz a tábortól búcsút venni

2014. szeptember 3. 18:10

Nagyon jó volt minden. Délelőtt táncoltunk, délután kézműveskedtünk. Batikoltunk, nemezeltünk, gyöngyöt fűztünk és népi játékokat is tanultunk – újságolta lelkesen Kósa Borbála, amikor az első Padkaporos Néptánc és Kézműves Táborban szerzett élményeiről kérdeztük. Kátai Tibor táborvezető azt emelte ki, hogy a gyerekek a korosztályi különbség ellenére a közös tánctanulás és kézműves foglalkozások során összekovácsolódtak, éppen ezért nehéz a válás, de jövőre újra találkozhatnak.

Részletek
Permetezik a platánfákat

Permetezik a platánfákat

2014. szeptember 7. 10:00

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodája értesíti a Tisztelt lakosságot, hogy 2014. szeptember 9-én (pótnapok: 09.10, 09.11.) elvégzik a Kossuth utcai platánfák növényvédelmi permetezését a délutáni, esti órákban.

Részletek
Multifunkcionális központ lesz a kecskeméti Városi Mozi épülete

Multifunkcionális központ lesz a kecskeméti Városi Mozi épülete

2014. szeptember 7. 08:00

A középkorú vagy idősebb kecskemétiek és környékbeliek ezekben a napokban, hetekben szinte rá sem ismernek Kecskemét egyik legendás épületére, a tizenöt éve, 1999 végén bezárt Városi Mozira. A tömbnek - amelyet egykor a Kecskeméti Mozgóképszínház Rt. építtetett, és amelynek kivitelezője ifj. Ecker József temesvári építész volt Mende Valér 1912-ben készült terveinek átdolgozásával - jelenleg szinte csak a főfalai, elemei állnak.

Részletek
Szerelőcsarnok építése az AWI-SZER Kft.-nél

Szerelőcsarnok építése az AWI-SZER Kft.-nél

2014. szeptember 3. 17:00

A kiskunfélegyházi AWI-SZER Kft. 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Telephelyfejlesztés ” című pályázaton az Új Széchenyi Terv részeként a Dél-Alföldi Operatív Program keretében. A több mint 90 millió forint összköltségvetésű fejlesztés során hegesztett szerkezetek gyártására alkalmas, korszerű, energiatakarékos közel nyolcszáz négyzetméter alapterületű szerelőcsarnok megépítésére kerül sor.

Részletek
Javában tart az új tanév

Javában tart az új tanév

2014. szeptember 3. 12:50

2445 általános iskola tanuló kezdte meg a 2014/2015-ös tanévet a KLIK Kiskunfélegyházi Tankerületének 10 általános iskolájában – tudtuk meg Mayer Tamásné tankerület igazgatótól.

Részletek