Reform kell az építésügyben

Reform kell az építésügyben

2014. október 18. 08:00

Albrecht László egy Kiskunfélegyházán megépített magánházzal, Horváth Szilárd egy kecskeméti magánbölcsődével, míg Vincellér Zsolt a nemzeti park területére tervezett denevértoronnyal érdemelte ki az elismerést.

Részletek
A hajléktalanszálló lakóit is megvendégelték a mezgések

A hajléktalanszálló lakóit is megvendégelték a mezgések

2014. október 16. 13:50

Magyar kezdeményezésre 1979-ben nyilvánította az Élelmezés Világnapjává október 16-át a FAO. A Mezőgazdasági Szakiskolában 15 éve az egészséges táplálkozásról szól ez a nap. A rendezvényen felhívják a tanulók figyelmét arra, hogy mit kell, és mit érdemes enni. Tájékoztatót tartanak az elhízás és az anorexia kóros hatásairól. Mindemellett ösztönöznek a élelmiszer pazarlás megszüntetésére.

Részletek
Akadt dolguk a tűzoltóknak

Akadt dolguk a tűzoltóknak

2014. október 16. 11:00

Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányítási központjába 2 tűzesettel és 3 műszaki mentéssel kapcsolatos állampolgári bejelentés érkezett.

Részletek
A keleti nyitás nem jelent nyugati zárást

A keleti nyitás nem jelent nyugati zárást

2014. október 16. 13:00

A fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor Európa-hírű biogombászatát és Nemes Mátyás biogazdaságát is meglátogatta Hans Kaiser, Thüringia tartomány korábbi európai ügyekért felelős minisztere Bács-Kiskun megyei tanulmányútján. A Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviselőjének vezetője Lezsák Sándorral, az országgyűlés alelnökével Félegyházára is ellátogatott. Csányi Józseffel, a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület vezetőjével a térség beruházásokat élénkítő lehetőségeiről, valamint a kulturális kapcsolatok jövőjéről tárgyaltak.

Részletek
A biztonságos közlekedésért

A biztonságos közlekedésért

2014. október 16. 08:30

Az elmúlt hétvégén Magyarország közútjain 12 balesetben 12 személy vesztette életét, melyből 2 személy motorkerékpárral, 6 pedig gyalogosan közlekedett. Az őszi idő beköszöntével alapjaiban megváltoznak a közlekedést befolyásoló körülmények, melyek számos baleset okozói lehetnek. Ezt alátámasztja, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett a motorkerékpáros és gyalogos balesetek száma.

Részletek
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség

Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség

2014. október 15. 13:00

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) állategészségügyi nemzeti referencia laboratóriuma kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegség előfordulását Csongrád megye déli részén. Mint ismert, szeptember végén a hatóság szigorított állategészségügyi intézkedéseket rendelt el, Csongrád és Békés megye egyes járásaiban megfigyelési zónát állított fel a Dél-Európából terjedő betegség felderítésére.

Részletek
Bőséges a kukoricatermés

Bőséges a kukoricatermés

2014. október 14. 13:40

Az időjárás kedvez a kukorica betakarításának, amit a gazdálkodók ki is használnak. A Mezőgazdasági Szakiskola idén közel 70 hektárról aratja a tengerit. A termésátlag 90-100 mázsa körüli hektáronként. Ez azt jelenti, hogy az iskola tangazdaságában nevelt állatoknak biztosított lesz a téli takarmány, sőt még értékesíteni is tudnak belőle. A gazdák jelzései szerint térségünkben mindenütt jó termésre lehet számítani, igaz, hogy néhány vízállásos helyen még mindig nem tudnak aratni. Az alacsony árakra viszont panaszkodnak a termelők, aki teheti, magtárakban tárolja a kukoricát bízva az értékesítési lehetőségek javulásában.

Részletek