Kétszáz mázsa hulladék

Kétszáz mázsa hulladék

2014. november 11. 14:45

Soha ennyi hulladékot még nem gyűjtöttek a tiszaalpári gyerekek, mint az elmúlt hét végén. Papírból, PET-palackból és fémből közel kétszáz mázsát szállítottak el a lerakó helyekre.

Részletek
Zöld idegsejtek

Zöld idegsejtek

2014. november 10. 19:00

2014. november 5-én ismét meghívást kaptunk a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetébe, a KOKI-ba. A nyílt napon csak néhány iskola vehetett részt, és a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium már több mint 10 alkalommal volt a meghívottak között.

Részletek
Ahogy én látom...

Ahogy én látom...

2014. november 10. 10:50

Kiemelkedően jó adottságok. A kistérség irányító szerepe. Ideális földrajzi elhelyezkedés. Kimagasló gazdasági potenciál. A befektetők számára csábító ipari park. Gazdaságfejlesztés. Munkahelyteremtés. Éveken, évtizedeken át frázisokként hallgattuk mi, kiskunfélegyháziak ezeket a vezérmondatokat, lemondóan nyugtázva, hogy komolyabb lépések ritkán történnek. A gazdasági válsággal együtt egyre mélyült az emberek pesszimizmusa is. Most azonban újraéledni látszik a bizakodás.

Részletek
Ellopták a térfigyelő kamerákat

Ellopták a térfigyelő kamerákat

2014. november 8. 19:00

A hét elején érkezett a bejelentés, miszerint az 5-ös főút Kecskemét és Szeged felőli körforgalmánál is ellopták a térfigyelő kamerákat. Az önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen. Az okozott kár 500 ezer forint. A vizsgálat az ismeretlen tettesek ellen megkezdődött – tájékoztatta lapunkat Balla László alpolgármester.

Részletek