Tűzzsonglőr bemutató a Félegyházi Napokon

Tűzzsonglőr bemutató a Félegyházi Napokon

2017. augusztus 19. 21:35

A PHLOX Tűzzsonglőrök bemutatója volt látható a Béke térről augusztus 20-a előestéjén. Hitvallásuk szerint "A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom." Részletek a programból.

Részletek
Szombaton nyílt meg a Félegyházi Napok programsorozata

Szombaton nyílt meg a Félegyházi Napok programsorozata

2017. augusztus 19. 21:45

- Magyarország legfontosabb ünnepét, az államalapítást ünnepeljük augusztus 20-án. A viharos évszázadok alatt szerencsére mindig voltak olyan kiemelkedő pillanatok az ország és a város életében, amikor a megújulásról tudtunk beszámolni. Ez az alkalom egyben az új kenyér ünnepe is, a szántó-vetők, aratók, kenyeret dagasztók és sütők dicsérete, akiknek köszönhetően mindennap asztalunkra kerülhet kenyerünk. Rájuk is tisztelettel gondolunk ezen az ünnepen - mondta Csányi József polgármester a Félegyházi Napok hivatalos megnyitóján augusztus 19-én. A polgármesteri megnyitó után a HAHÓ együttes koncertjével kezdődtek meg a szabadtéri előadások a Béke téren.

Részletek
Kenyérszentelő ünnepség Haleszban és Selymesben

Kenyérszentelő ünnepség Haleszban és Selymesben

2017. augusztus 19. 23:10

Kiskunfélegyháza külterületi városrészeiben Haleszban és Selymesben is minden évben megemlékeznek augusztus 20-án államalapító királyunk, Szent István történelmi tetteiről, és kenyérszentelő ünnepet tartanak tisztelegve a földmunkások fáradságos munkája előtt. Így történt ez idén is. A hangulatos ünnepi műsorok után Haleszban Balla László alpolgármester, Selymesben Csányi József polgármester mondott köszöntőt. Az új kenyeret Hajagos Gyula plébános áldotta meg augusztus 19-én. A városrészek gazdakörei augusztus 20-án délelőtt pompás felvonulással hozzák az új kenyeret a város polgárainak.

Részletek
Kenyérszentelés Haleszban

Kenyérszentelés Haleszban

2017. augusztus 19. 17:00

Haleszban is megemlékeztek államalapító királyunk, Szent István királyunk történelmi tetteinek jelentőségéről. Az ünnephez kapcsolódóan kenyérszenteléssel tisztelegtek a földművesek fáradságos munkájáról, amelynek köszönhetően asztalunkra kerül a mindennapi kenyér.

Részletek
Pénteken beindult az élet Félegyházán

Pénteken beindult az élet Félegyházán

2017. augusztus 19. 13:00

Raffa József harmonikaművész és Gera János zongorista előadásával kezdődött péntek délután a Félegyházi Napok szabadtéri programsorozata a Béke téren. A koncert után Csányi József polgármester nyitotta meg a borutcát, jó kóstolást, barátkozást és kellemes időtöltést kívánva mindenki számára az elkövetkező napokban. A polgármester a gyermekes családokat egy kártyával is megajándékozta, amely az apróságokat a könyvtár mögötti parkolóban megépített játszóeszközök ingyenes használatára jogosította fel. Az apróságok örülve az ajándéknak, azonnal birtokba is vették a kisvasutat, a dodzsemet és az óriáskereket. A művelődési központban este Lajkó Félix hegedű- és citeraművész, valamint Döbrentei Dénes táncművész várta a közönséget. Előadásukkal Lajkó Nándor matematika tanárra emlékeztek. A Félegyházi Napok keretében szombaton és vasárnap is gazdag program várja a városlakókat és vendégeiket.

Részletek
Két félegyházi kapott állami kitüntetést

Két félegyházi kapott állami kitüntetést

2017. augusztus 19. 08:30

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban, pénteken. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át - számolt be a keol.hu.

Részletek
Halálos vonatbaleset - megvádolták a sofőrt

Halálos vonatbaleset - megvádolták a sofőrt

2017. augusztus 18. 19:00

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy 20 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, aki február 5-én délután Kiskunfélegyházán az autójával figyelmetlenül hajtott rá egy vasúti átjáróra, így összeütközött egy vonattal, ami miatt kiskorú utasa a helyszínen meghalt.

Részletek