Sport 2014. január 10. 17:21

33 arany-, 28 ezüst- és 15 bronzérem

Képgaléria
33 arany-, 28 ezüst- és 15 bronzérem
– Nehéz évet zárt a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület, de bizakodva kezdjük az évet – kezdi évértékelőjét Dinnyés Gyula Koppányíjász.

A 2013-as év a nehézségek ellenére mégis sikeresnek értékelhető az alábbi adatok ismeretében:

2013-ban  32 versenyhelyszínen jelentünk meg és ezeken a versenyeken 33 arany, 28 ezüst és 15 bronz érmet szereztünk.  

Mindenképpen meg kell említeni, hogy az idén a Magyar Íjász Szövetség GP sorozatot nem indított a történelmi szakosztálynak, ezért lényegesen kisebb lehetőségek maradtak a versenyekhez. Kiemelkedő eredményként kell megemlíteni a Történelmi Íjász Európa Bajnokságon Vas Bianka által szerzett ezüstérem, valamint Szeibert Nóra bronzérmét.

Keserű Szilvia 4. helyezése is kellemes meglepetés volt számunkra.

Tábi János 7. helyezése a várakozáson alul sikerült, hiszen János a növekvő kor miatt egyre többet kell, hogy a munkával törődjön, így a kevés edzés és még kevesebb versenyfelkészülés megbosszulta magát az eredményben, de így sincs szégyellnivalója Jánosnak, azonban többre képes.

További helyezéseink sem szégyen az EB-n, hiszen 17,-24-33-34. helyezéseket szereztünk még ebben a rangos nemzetközi mezőnyben is.

A 33 aranyérem is mindenképpen siker, vagyis 76 dobogós helyezés, hiszen ennyiszer a dobogóra álltak harcosaink és ezzel képviselték Kiskunfélegyháza város és az egyesület jó hírét.

Nagy sikerű országos versenyt szerveztünk februárban, amire az ország összes területéről 200 versenyző érkezett.  Vitték városunk jó hírét.

Mivel az egyesület  a hagyományőrzésre épül és a versenyzés hab a tortán, így meg kell említenem több olyan rendezvényt, ahol tömegesen megjelentünk. A látogatott programok egyben sugallják is ez érdeklődési területünket.

30 ilyen kiemelt eseményt látogattunk meg, ahol a kultúrát szívtuk magunkba, vagy esetleg a csapatot kovácsoltuk. Így például a Wass Albert felolvasóesten egy órás műsorban olvastunk Wass műveiből. Ismerős Arcok koncerten jelen voltunk. Petőfi koszorúzás márciusban, majd a szobor felállítása és annak avatása. Részt vettünk a Nemzeti ünnepek tiszteletére tartott ünnepségeken. Eucharisztikus filmbemutató. Majális lövetés, íjásztatás a Csanyi úti idősek otthonában,  a kórházban. Augusztus 20. alkalmából, jurtá, kiállítás, bemutató, lövetés a Petőfi téren,  lakótelepi fesztiválon, Bankfalui Sokadalomban, Petőfiszálláson. Tagjaink művészeti fellépésein vettünk részt, immár harmadik alkalommal utaztunk Erdélybe 50 fős busszal és ott megtekintettük Erdély gyönyörűségeit, íjászbemutatót tartottunk és Erdélyben íjászversenyt szerveztünk. Nagy öröm számunkra hogy jelen lehettünk egy Koppányíjász esküvőn és lakodalmon is. Nyílzáporon, erdélyi utunk okából, nem teljes csapattal, hanem az itthon maradtak vettek részt. Kiemelkedő esemény volt a Bugacon megtartott Ősök Napja, ahol szinte az egész csapat megjelent és részt vett. Két saját jurtával és a személyeinkkel emeltük az esemény rangját.

Ezek voltak főbb programjaink. A jövő évre is sok tervünk van. Talán a legfontosabb, hogy elindítottunk egy Koppány versenysorozatot, ami hiánypótló a régió versenynaptárában. Ugyanilyen céllal indítottuk el három megyét összefoglalva a Délalföldi Régió versenysorozatát, aminek egyik állomása Kiskunfélegyháza lesz.

Tervezünk Koppány közösségi kirándulást is, aminek még a részletein dolgozunk. 2013-ban az egyesület munkásságát Kiskunfélegyháza Város Képviselő Testülete elismerő oklevéllel ismerte el.

Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik biztató szavaikkal segítették, értékelték a munkánkat, eredményeinket. Támogatókat örömmel elfogadnánk, hiszen ebben szűkölködünk.

Támogatást, segítséget kaptunk a működésünkhöz a Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalától, önkormányzatától. A Busa Kft szállítással, Tooltechnik Kft anyagilag segített bennünket. Dr Garai István ingyenes orvosi igazolással támogatta egyesületünk sportoló tagjait. Személyes jelenlétével, versenyek megnyitásával, díjak átadásával Kapus Krisztián polgármester, parlamenti képviselő, Balla László alpolgármester, Bense Zoltán képviselő emelte a rendezvényeink rangját. Mindemellett még sok névtelen segítő és családtag áll sikereink mögött, akiknek szintén köszönetet mondok – zárja a beszámolót Dinnyés Gyula.
          

Kövessen minket a Facebookon is!