Ukránok verekedtek Félegyházán
A kiskunfélegyházi rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat.
Bejelentés érkezett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra március 10-én, szombaton, hogy 15 óra 10 perckor a Jókai utcában négy férfi előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 39 éves helyi lakost. Az elkövetők a cselekményük után a helyszínről elszaladtak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a megvert férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként egy órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy ukrán férfit. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetve vették őket.