Helyi hírek 2019. szeptember 4. 10:00

A debrecenihez hasonló forgalmú reptér lehet a kecskeméti

Képgaléria
A debrecenihez hasonló forgalmú reptér lehet a kecskeméti
A sármelléki vagy a debreceni reptérhez hasonló civil forgalommal számol a kecskeméti repülőbázis polgári részénél a Honvédelmi Minisztérium – tudta meg a baon.hu dr. Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, aki kedden a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programról tartott előadást a megyeházán.

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter látogatott el kedden Kecskemétre, a megyeházán a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési programról tartott másfél órás előadást polgármestereknek, országgyűlési és önkormányzati képviselőknek, a kormányhivatal és a honvédség munkatársainak, önkéntes tartalékosoknak. Az előadás után a miniszternél érdeklődött a megyei hírportál a kecskeméti repülőbázis kettős, katonai és polgári hasznosításáról, amely már régóta beszédtéma a megyeszékhelyen. 

A polgári zóna kialakítását eredetileg a város hajtotta volna végre a minisztériummal kötött megállapodás alapján, ám ezek a feladatok végül a tárcához kerültek, főleg a beruházás nemzetbiztonsági és tulajdonviszonyokat érintő sajátosságai miatt. A kettős hasznosításra biztosított 5,5 milliárd forintos állami forrás kedvezményezettje is a minisztérium lett, a tárca készíti el a polgári zóna működésének üzleti tervét.

A baon.hu megkérdezte dr. Benkő Tibort, az üzleti tervben milyen forgalommal számolnak.

– Egy általános igénybevételt tervezünk. Természetesen amikor oda eljutunk, akkor a város vezetésével közösen kell megnéznünk, Kecskemétnek milyen elgondolásai, tervei, lehetőségei vannak. Magyarországon azért működnek már olyan repterek, amelyek átlagos, közepes forgalomra készültek, mint a sármelléki vagy a debreceni, ezekből a példákból indultunk ki – mondta el a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor azt is hozzátette, hogy a bázison többlépcsős beruházás valósul meg, ennek része egy korszerűbb, szélesebb kifutópálya, a több gép elhelyezését biztosító álláshelyek, az infrastruktúra javítása, majd végül a civil terminál megépítése, ezt 2020-22 között tervezik megvalósítani. A honvédelmi minisztertől elárulta, hogy a baltikumi kontingens nagy része szerdán, repülővel érkezik haza Litvániából, kisebb része közúton jön Magyarországra. A Gripenek egyelőre a pápai reptérre mennek, de ha az időjárás engedi, és a jelenlegi korszerűsítési munkálatok, a hatósági átadások lezajlanak, év végére visszatelepülhetnek Kecskemétre.

Erős, modern honvédség kell

Dr. Benkő Tibor a megyeházán tartott előadásában többször kijelentette: a honvédelem ügye nemzeti, össztársadalmi kérdés, és noha a NATO szövetségesünk, „nekünk kell gondoskodni saját térségünk, állampolgáraink biztonságáról”. Már csak azért is, mert ugyan a washingtoni szerződés ötödik cikkelye a kollektív védelemről szól, de a harmadik cikkely tartalmazza azt is, hogy minden ország köteles olyan katonai képességet építeni és fenntartani, amely garantálja a védelmét.

– Éppen ezért döntött úgy a kormány, hogy egy erős, modern, ütőképes honvédség kell, valamint a hazája iránt elkötelezett, lojális, jól kiképzett, kiválóan felkészített katonákból kell hogy álljon. A Magyar Honvédség csak így képes ennek a régiónak, ennek a térségnek a kihívásait, kockázatait és fenyegetéseit kezelni, a térségben meghatározó erőként fellépni – mondta a miniszter.

Benkő Tibor azt is többször kiemelte, hogy bár békében és biztonságban élünk, vannak új kockázatok, fenyegetések a nagyvilágban és Európában, nagyon törékeny a béke. A Nyugat-Balkánon szerinte a több ezer békefenntartó katona jelenléte nélkül újra konfliktushelyzetek alakulhatnának ki, ennek reális a veszélye. Magyarország számára rendkívül fontos, hogy a déli szomszédságban hogyan alakul a jövő, mennyire lesz stabil, kiszámítható a helyzet. De szót ejtett a Krím-félsziget orosz elfoglalásáról is, ami már a hibrid hadviselés példája, mikor frontok nyitása, légicsapások, harckocsik nélkül, pusztán az emberek befolyásolásával területeket lehet szerezni. A NATO egyébként jelenleg két veszélyeztetettségi irányt jelöl meg, az egyik az Oroszország, a másik az Észak-Afrika, Közel-Kelet, és a Nyugat-Balkán felől érkező, beleértve a migrációt is.

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában egyrészt az ember, a katona áll, ugyanakkor a haderőfejlesztés terén a 21. század kihívásainak megfelelő technikai eszközöket kell beszerezni. Előbbi téma kapcsán dr. Benkő Tibor szót ejtett az életpályamodellről, az illetményfejlesztésről, a lakbértámogatásról és az egészségkárosdási ellátás rendszeréről is. A technikai fejlesztések terén pedig többek között beszélt a kiskunfélegyházi lőszergyárról is. Külön köszönetet mondott a miniszter azoknak, aki jelentkeztek önkéntes területvédelmi tartalékosnak – Bács-Kiskun kapcsán kiemelte, hogy az újonnan csatlakozók között rengeteg a fiatal.


Fotó: Bús Csaba, Letanóczki Nóra
 

Kövessen minket a Facebookon is!