Helyi hírek 2019. szeptember 23. 13:00

Nyílt levél Kovács Ferenc alkotása, a csobogó kapcsán keltett "botrányra" reagálva

Nyílt levél Kovács Ferenc alkotása, a csobogó kapcsán keltett "botrányra" reagálva
Tisztelt ifj. Kovács Ferenc Úr!

A közösségi médián és a Félegyházi Közlöny hasábjain értesültünk a Veled a Városunkért Egyesületnek írt nyílt leveléről. Kérését, amely a szobor látképének elhagyására vonatkozik, a jelen magyarországi jogi környezetre tekintettel nem tudjuk értelmezni. Hogy miért, azt az alábbiakban kifejtjük.
Sajnálatosnak tartjuk egyrészt, hogy nem irányunkban tette meg a megkeresést, hanem a velünk ellenséges médiát és a politikai ellenfeleinket értesítette helyettünk. Ha ténylegesen velünk van dolga, miért nem bennünket keres meg, miért az ellenfeleinket ? Így ön - aki kívül akart maradni a hazai politikai csatározásokból - akarata ellenére még is elvesztette semlegességét és politikai szereplővé vált - a mi politikai ellenfeleink jóvoltából.

Másrészt a jelenleg érvényes szerzői jogi törvény vonatkozó, 68.§ (1) értelmében „A szabadban, nyilvános helyen, állandó jelleggel felállított képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás látképe a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül elkészíthető és felhasználható. „Úgy gondoljuk, hogy az ön édesapjának alkotása - ennek a törvénynek az értelmében - szabadon használható, akárcsak a Petőfi szobor, vagy bármely köztéri alkotás, épület látképe.

Annyit engedjen meg, hogy saját szemszögünkből mutassuk meg, hogyan történt a szobor emblémává válása. A csobogót tudomásunk szerint 1982-ben állították fel, így mindannyian - akik akkor már éltünk - gyakorlatilag az életünk részének tekintettük. Amikor emblematikus félegyházi szimbólumot kerestünk több ilyen köztéri alkotás, épület fordult meg a fejünkben, de mi szabad kezet adtunk a grafikusunknak a tervezésben. Az ő terve volt ez az általunk használ, torzított és direkt színekre átfordított embléma, mely mindannyiunk tetszését elnyerte.

Annak ellenére, hogy a törvény betűje szerint mi nem hibáztunk, ha és amennyiben úgy érzi, hogy megsértettük önt, akkor mi hajlandóak vagyunk megkövetni önt. Ezek után megkérjük, hogy a további kapcsolattartást szorítsuk az egymás közötti levelezésre és a nyilvánosság mellőzésével folytassuk az esetlegesen fennmaradt vitás részek lezárását. Természetesen ennek a leghatékonyabb módja a személyes találkozó során folytatott eszmecsere lenne.

Megértését köszönve az egyesület tagsága nevében:

Németi Hajnalka
elnök


Fotó: archív
 

Kövessen minket a Facebookon is!