Egy harang öt élete
Története 1780-ban, nyár végén kezdődött. Ekkor vetődött fel először egy nagyharang megrendelésének gondolata. Többszöri tanácskozás után akkor úgy döntött a város vezetése, „elhalasztják öntését boldogabb békeidőkre.”
1800 januárjában aztán mégis megrendelik Pesten, Johannes KOHL öntödéjében. Itt született meg a nagyharang május 3-án, a félegyháziak akaratának megfelelően 20 q 2 font súllyal (1121 kg), 135 cm átmérőjű alsó karimával, d1 hanggal és 98 cm belső magassággal. Gyönyörűséges (latin) felirata volt: „Oh Sanctissima Trinitas, quot pulsus, tot laudes tibi offert tota Communitas Oppidi Cumanicalis Felegyhaza, anno 1800” − Ó Szentháromság, ahány a kondulás, annyi magasztalást ajánl Neked Félegyháza kunváros egész közönsége, 1800. (Megjegyzés: fizikai méretei azóta sem változhatnak, mert az oldalablakok nem engednek nagyobb harangot beemelni.)
Azonban a korabeli krónika szerint: „1800. Die. 9 (okt.11., − szombat) új harangunk a Toronyban felhúzattatván, annak öröm lövése alkalmatosságával a Taraczk széjjel szakadott, és Dukai Imrének Anya karján ülő csecsemős leánykáját Rósit agyonütötte, kinek temetésére előszöri halotas harangozás 3. vers huzattasson gratis.” A 12/1801. 01. 24. sz. városi tanácsi határozat szerinti 1926 Ft 25kr összeget az öntőmesternek rendben kifizették.
Fotó: Szász András
Amilyen szerencsétlenül indult az új harang szolgálata, úgy is folytatódott: 1810 januárban megrepedt! Mivel időközben a KOHL öntöde megszűnt, a szintén pesti EBERHARDT Heinrich vállalta az újraöntést, „hasonló paraméterekkel, 2511 font súllyal (1406 kg), fontját 42 krajcárért”. Amikor elkészült, „még Pesten, 1810 szeptember 18.-án báró Perényi Imre, tiberiási püspök által szenteltetett”. Az újraöntésnek félegyházi vonatkozásban a 16/1810.01.24. sz., ill. a 134/1810.VII.21. sz. és végül a 162/1810. IX. 18. sz. tanácsi határozatokban maradt fenn írásos bizonyítéka.
Az öntés után, 34 év múlva, 1844 novemberében ismét megrepedt a már addig is több viszontagságon átesett „öreg” harang. Ám 1839-ben az EBERHARDT Heinrich öntöde is megszűnt. Ezért új öntőmestert, Josef HORNUNG-ot kérték fel, aki „szinte azonos súlyban (2544 font −1425 kg) önti meg, 1200 bécsi forintért”. Hangja a későbbi jellemzés szerint: „cisz hangnál valamivel magasabb” (cis1 − d1 között) Felirata szerint: „Félegyháza, 1844-ben újraöntetett, a Szentháromság tiszteletére szenteltetett. Öntötte Hornung József Pesten”.
Az öntés annyira jól sikerült, hogy 144 évig szolgált hibátlanul, és ez idő alatt a hangja is legendássá vált. Ez a hang idézte fel hazalátogatásakor, 1848-ban Petőfi Sándorban a gyermekéveket, és ez köszöntötte születésekor, 1879-ben, a foltozószűcs fiát, Móra Ferencet. (Sokunk fülében ma is visszacseng e csodálatos hang.)
A harangot az 1. világháború rekvirálási hullámaitól Toldy Jenő apátplébános 1915. IX. 14–i keltezésű jelentése: „itthagyni kéri a legnagyobbat hangja szépségéért”, és az azt lelkesen támogató városi közgyűlés mentette meg. A rekvirálási parancs értelmében ugyanis minden templomban csak két harang maradhatott, valamint az 1700 előtti öntésűek! A nagyharang túlélte a háborús időket. Amilyen szomorúan búcsúztatta 1916-ban a hadba vonulókat, olyan szeretettel fogadta az 1922. február 16-án „a nemzeti színű lepellel betakart, hat fehér lótól vont társzekéren harangok zúgó zenéjében (Pestről) érkező” Petőfi-szobrot, 1925-ben pedig újjászületett testvéreit.
A „zúgó zene” azonban nem tartott sokáig, mert ugyan a megújult harangok szépen szóltak, de nem renoválták meg az eredeti, fa harangszéket! Apróbb javítások után 1928. augusztus 16-i levelében Toldy apát úr kénytelen volt bejelenteni a: „Tekintetes Városi Tanácsnak… a f. aug. 14–én harangozás alkalmával a nagy harang karimája bele horzsolódik mindkét oldalon a harangláb tengelyt tartó két főoszlopának nyeregszerű bevágásába… mintha (most) az eddigi járásához képest süllyedt volna… ezért a harangozást be kell szüntetni!” Többszöri tanácskozás után végül az 1929. február 12-i közgyűlés véghatározatban SLEZÁK László harangöntő mester 4100 pengős ajánlatát fogadta el, és őt bízta meg a teljes harangszék újra cserélésével, aki azt két hónap múlva be is fejezte. Ma is ez az acél harangszék szolgál, 2004-ben festették át zöld színűre.
A harangra leselkedő újabb „vész” előjele az ún. modernizálás képében jelent meg ismét.
1970. március 6-án egy − Oláh Károly kanonok és DUCSÁK István harangöntő által közösen aláírt − „Megállapodás” 3. pontja szerint: „Az új U-vaskorona csavarozott kivitelben készül olyan tengely elhelyezéssel, hogy az eddigi nehéz húzást kiküszöbölve egynegyed erőkifejtéssel megoldható a harangozás és a kötél is levezethető lesz.” Ezzel az átalakítással megalapozták az évek múlva bevezetett (pontos adatokat nem sikerült fellelni), ám még kiforratlan vezérlésű elektromágnesssel történő húzást. Az ilyen megoldást nagyon találóan jellemezte már 1928. október 18-i értekezésében Toldy Jenő apát úr: „nem az ütő üti a harangot, hanem a harang üti az ütőt!”, és óva intette a „Tekintetes Városi Tanácsot” annak bevezetésétől!
Az átalakítás végzetesnek bizonyult: 1988. június 5-én Ludmány Antal plébánosnak „szomorúan kellett bejelenteni, hogy a nagyharang mintegy 20 cm hosszan megrepedt, nem használható tovább”! A repedés a teljes falvastagságot érte úgy, hogy át lehetett rajta látni! − emlékezett vissza Drozdik János volt harangozó. Tárgyalásokba kezdtek az akkor önállósuló GOMBOS Miklóssal az újraöntésről, de több év után is „az ígéretnél tovább nem jutottunk” – jelentette a plébános.
1993 tavaszán jelentkezett egy szegedi Kft., mondván, ők Németországban dolgoztak hosszabb ideig különféle fémek hegesztésén, és vállalják a harang helyreállítását. A toronyban elvégzett javítás után április 8-án szólalt meg újra „és a harang azóta is elfogadhatóan szól” – jelentette Gábor Imre plébános 1993 év végi beszámolójában. Amitől azonban félni lehetett, alig egy év múlva bekövetkezett: a hegesztés mellett megrepedt, és a 150 éves harangnak megint át lehetett látni az iskola felőli palástján.
Újabb némaságra jutva várta sorsa jobbra fordulását. Mígnem 1997-ben Gábor Imre plébános, a karácsonyi nagymisén örömmel hirdette ki: „Jelentkezett egy család, aki vállalja az újraöntés teljes költségét a 2000. nagy jubileumi évre!” Az akkor már Magyarországon egyedüliként működő, és gyakorlott öntőmester, GOMBOS Miklós és csapata 1998. november 28-án elszállította a nagyharangot Őrbottyánba. 1999. október 22-én, immár negyedszer született újjá, december 11-én pedig az új Kalocsa-kecskeméti érsek, dr. Bábel Balázs szentelte fel.
Drozdik János volt a harang első megszólaltatója
A feliratozás szerint: „Készült a Szentháromság tiszteletére 1800-ban. Újra öntette a 2000. nagy jubileumi év emlékére, népünk jövőjébe vetett hittel, egyházközségünk egy ősi családja 1999-ben” Az alsó karimán: „Öntötte Gombos Miklós öntőmester Őrbottyánban”. A szemközti oldalon egy dombormű látható, alatta a felirat: „Kiskunfélegyháza".
A harang toronyba emelését Seres László helyi vállalkozó végezte, kis daruja azonban a 26 méteres magasság miatt nem emelt, hanem csörlőzött. Karácsonykor szólalt meg először, és szilveszterkor méltóságos kondulással köszöntötte az új évezredet.
Csörlőzés közben
Az örökölt balsors azonban már fél év múlva utolérte: 2000. május 30-án újra megrepedt. A hiba valódi oka rövidesen kiderült: az öntés utáni lehűtés túl gyors volt. GOMBOS úr garanciában vállalta a teljes helyreállítást, és azonos paraméterekkel még egyszer megöntötte a harangot. Összesen tehát ötödszörre született újjá. Felszentelése 2001. május első hétvégén volt, amit Talapka István plébános végzett.
A harang szolgálati helyére érkezik
A harang beüzemelése után kezdett az a vélemény kialakulni róla, hogy hangzása nagyon hasonlít legendás elődjéhez. Így az egyházközség bemutatkozásra jelentkezett a Kossuth Rádió „Déli harangszó” című műsorába. A kérést elfogadták, és 2002. február 13-án elkészült a felvétel. A március 15-i ünnepen, és egy héten át minden délben a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom „öreg” harangja köszönthette az országot.
A harang ötödik életében máig az utolsó „esemény” 2004. december közepén volt. A német PERNER cég átépítette hagyományos lengőmozgásúra, megszüntetve a mágneses rángatást.
Kicserélte az ütőt a most is látható gömbformára, és az új húzórendszert bekapcsolta az akkori legmodernebb számítógépes vezérlésbe. Ennek köszönhetően az ütő éppen megérinti a harangtestet, és kontrollálja a nagyharang esetében ideális, 50 fokos kilengést. Mert ez az egyik legfontosabb alapfeltétele a több száz éves működésnek.
Szabó-Szűcs József
