Helyi hírek 2019. október 14. 10:00

Átadták a Hungarikum Liget fedett Lovardáját

Átadták a Hungarikum Liget fedett Lovardáját
Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben (lánykori nevén: a Népfőiskolán) felépült fedett lovarda ünnepélyes megnyitójára - hazánk neves lovas szakembereinek, szaktekintélyeinek jelenlétében - szeptember 28-án került sor, ahol avatóbeszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Lezsák Sándor reményét fejezte ki, hogy a Hungarikum Liget Lovardájának helye lesz a magyar lovaskultúrában, hiszen alkalmas lesz iskolai lovasoktatásra, az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozat számára tanfolyamok, képzések, bemutatók helyszínének, valamint lovasterápiára, lovas gyógyításra is. Mindezekkel a térség egyik lovas központja lehet majd Lakitelek – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A Kincsem Nemzeti Lovas Program – mely a hazai lovas élet jövőbeli irányait tartalmazza – megvalósítását továbbra is szorgalmazni kell – mondta Lezsák Sándor. A program szellemében támogatni kell, hogy minél több helyen elindulhasson fedett lovardák építése, és terjedjen az iskolai lovas oktatás tanrendbe illesztése is. Mindez a programot megálmodó hazai lovas világ vezetői, valamint közéleti személyiségek feladata és felelőssége – zárta gondolatait Lezsák Sándor.

Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Bagi Ferenc lakiteleki plébános fölszentelte, Kókai Géza lakiteleki református lelkipásztor megáldotta a Népfőiskola új épületét.

Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök beszélt arról, hogy a Népfőiskola szellemisége az egész embert szolgálja mind testi, szellemi, lelki, érzelmi, történeti és közösségi vonatkozásban. A Lovarda átadásával egy új, komoly állomásához érkezett a lakiteleki Népfőiskola fejlesztése, és képző tevékenysége.

A Lovardában az ünnepélyes megnyitó részeként közel ötszázan nézhették végig a különböző lovasbemutatókat. Elsőként a lakiteleki iskolai lovasoktatásában résztvevő diákok (Boronkai Fanni, Molitor Gergő, Szuetta Bíborka, Krizsány Sarolta), majd az OPSZ lovasai tartottak bemutatót dr. Rácz Adrienn vezetésével, őket Lezsákné Bakó Kitti és Benkovicsné Laura lovas kaszkadőrök követték, bemutatva tudásukat. Bemutatót tartott Kassai Lajos lovasíjász, a Népfőiskola kurátora, valamint a Kassai Lovasíjász Iskola kecskeméti egyesülete, huszár hagyományőrzők Pénzes Gábor vezérezredes vezetésével, és Dallos Zsófia egyetemi tanár is.

Az új fedett Lovarda 420 millió forintba került, mely hazai költségvetési forrásból valósult meg. Tervezője Rácz Tamás, kivitelezője a szegedi Ferroép Zrt. Mind a tervező, mind a kivitelező az 1987-es Lakiteleki Sátor 1-1 darabját vehette át emlékül Lezsák Sándortól.

A Lovarda átadását követően Dr. Nagy István agrárminiszter és Dallos Gyula miniszteri biztos, valamint a lovasvilág vezetői, képviselői részvételével, kerekasztal beszélgetést folytattak a magyar lovaságazat jelenéről és jövőjéről a Népfőiskola Kölcsey házában.

 

Kövessen minket a Facebookon is!