Délre látogatott a megyei közgyűlés
![Délre látogatott a megyei közgyűlés Délre látogatott a megyei közgyűlés](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/131461.jpg)
A bajai járásból 11 értéket vett fel eddig a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság, amelyek javaslat-benyújtói oklevelet vehettek át Rideg Lászlótól és Szántó Istvántól, bízva abban, hogy példájuk alapul szolgál a további értékgyűjtő munkának.
Az ülés kezdetén Rideg László elnök az elmúlt ülés óta eltelt időszak legfontosabb ügyeiről tájékoztatta a közgyűlés tagjait. Kitért arra, hogy megjelent a TOP-1.4.1-16 Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívás, amelynek benyújtási határideje március 9. A Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársai felvették a kapcsolatot az önkormányzatokkal és a korábbi évekhez hasonlóan elkezdődött a közös munka. A Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv elkészíttetésének folyamatában lezárult a javaslattevő fázis, amelyet a releváns észrevételek szerinti javítás követ majd. A megyei elnök elmondta, hogy a Bács-Kiskunban otthon vagy! pályázat 5. ciklusának felhívására a pályázatok beérkezési határideje március 1-jén lejárt. Beszámolt a nemzetközi kapcsolataink aktuális történéseiről és az e téren tett jövőbeni eseményeinkről. Tájékoztatójában érintett klímavédelmi, turizmusfejlesztési, megyemarketing és szervezeti ügyeket is.
A közgyűlés elfogadta 2020. évi munkatervét, a megyei önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok együttműködésének felülvizsgálatát, közbeszerzési szabályzatának módosítását, valamint a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság munka- és pénzügyi tervét.
A testületi tagok tájékoztató formájában betekintést nyerhettek a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatalának, valamint a Bajai Tankerületi Központ munkájába is.
A közgyűlést követően Alszegi Zoltán, Vaskút polgármestere és Rideg László megyei elnök fát ültetett a jövőbeni, egymást támogató, eredményes közös munka szimbólumaként.