Gazdaság 2020. május 28. 11:00

Munkahelyvédelmi támogatást kapott a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet

Képgaléria
Munkahelyvédelmi támogatást kapott a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet
Öt cég, közöttük a Petőfiszálláson működő Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter május 26-án, Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen. Az eseményen jelen voltak Bányai Gábor, Font Sándor, Lezsák Sándor, Salacz László és Zombor Gábor országgyűlési képviselők is.

Ván Jenő a szövetkezet elnöke lapunknak elmondta, hogy nagyon nagy segítség ez számukra, hiszen dolgozóikat – nehezen ugyan –, de meg tudták tartani – csökkentett munkaidővel és bérrel. Május elsejétől július végéig már a kieső munkabér 70 százalékát pótolhatják a támogatásból.

– Egyelőre nem tudunk teljes kapacitással dolgozni, mert a vírushelyzet miatt a megrendelések nagyon visszaestek. Reményeink szerint júniusban már ki tudjuk használni teljes kapacitásunkat. Ha helyreáll a régi menetrend, a fizetések is normalizálódnak. Addig is dolgozunk a piacok kiépítésén. Törekvéseinknek már mutatkoznak is az eredményei. A tejtermelő gazdáktól természetesen eddig is minden alkalommal felvásároltuk a tejet és gondoskodtunk az értékesítéséről is. Igaz, hogy partnereink a rendkívüli helyzetre hivatkozva jelentősen csökkentették a felvásárlási árakat – tette hozzá az elnök.


A támogatási okirat átadásakor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: a munkahelyvédelmi bértámogatást országosan 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért. Salacz László beszédéből pedig kiderült, hogy Bács-Kiskun megyében 534 cég összesen 6560 munkavállalója részére igényelte és kapja meg a segítséget.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus