Komoly érdeklődés mutatkozott a 3. alkalommal megrendezett szakmai fórum iránt, melyet a megye polgármestereinek tartottak Kiskunmajsán november 6-án és 7-én. Az ebben a ciklusban immár harmadik alkalommal megrendezett esemény a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, a térséget érintő témák megvitatásáról szólt.
RészletekAz őszi hónapokban számos közúti közlekedési baleset az észlelhetőség hiánya miatt következik be. Ez a tény áll a hátterében az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetetett „Látni és Látszani” kampányának, amelyet megújított formájában, együttműködő partnerek - gépjárműszervizek és optikusok - bevonásával immár negyedik alkalommal szervez meg.
RészletekHa valakinek nincs pénze, de van értékes lehetősége, képessége, nélkülözhető értéke, akkor is hozzájuthat bármihez állította Bajáki Imre, a kiskunfélegyházi Suska-kör szervezője a közösség november 6-ai összejövetelén.
RészletekSegesvári diákokat fogadott az elmúlt héten a Darvas Általános Iskola. Az „Aurel Mosora” Állami Gimnázium és a vendéglátó intézmény diákjainak november 6-ai ünnepi összejövetelén az iskolák igazgatói egy kedves ünnepség keretében hivatalosan is megerősítették a testvériskolai kapcsolatot.
RészletekNéma tisztelgéssel, gyertyák és mécsesek gyújtásával emlékeztek meg Göncz Árpádról Kiskunfélegyházán az MSZP Gorkij utcai székházánál. Az író, politikus munkásságáról Horváth Tamás beszélt röviden. „Ha szolgálni akarok, azokat szolgálom, akiket nincs, ki szolgáljon.” – idézte a rendszerváltás utáni Magyarország első államfőjének gondolatát. Ez a mondat mindent elmond az értékítéletéről, értékrendjéről. Ezért, és a demokrácia melletti példaértékű hite miatt szerettük és tiszteltük – tette hozzá a párt helyi szervezetének elnöke.
RészletekAz EsélyNap az elfogadásért programsorozatunk célja ráirányítani a figyelmet a különféle hátrányos helyzetű csoportokra, de egyben be is mutatni értékeiket. Bízunk benne, hogy az esélyegyenlőség ügyével történő ilyenfajta foglalkozás a különféle fogyatékossággal élők, a romák vagy éppen az idősek el- és befogadását, valamint a velük történő együttélés természetességét eredményezheti. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg november 7-én Osztró-Szász Angéla, a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője a Szakmaközi Művelődési Házban az EsélyNap rendezvényét.
RészletekFekete Pál mellszobrát avatták fel november 6-án, pénteken, a Deák Ferenc utca és a Korond utca találkozásánál, jelezve az utókornak: itt élt és dolgozott az ízig-vérig félegyházi tanár és politikus.
RészletekAz éjszakai fagyok beköszöntével ideje felkészülni a téli madárvédelemre, ami nem csak a nálunk telelő madarak etetéséből áll. Nagyon fontos az odúk, illetve itatók kihelyezése is.
RészletekA község közelében elhaladó autópálya forgalmának zajára panaszkodnak a kunszállásiak. Az ügy megoldásában az autópályát üzemeltető koncessziós társaságtól kért segítséget Kovács Imre polgármester. Az erről szóló levelet a község közösségi oldalán is közzétette.
Részletek