Minden napnak arról kellene szólnia, hogy egészségünket meg tudjuk őrizni. A helyes táplálkozásról, a testmozgásról, és a lelki egyensúly megőrzéséről. Az egészségünk megőrzését segíti az is, ha rendszeresen részt veszünk a szűrővizsgálatokon. A Kiskunfélegyházi Egészségnap és Expo immár harmadik esztendeje segíti bemutatókkal, előadásokkal, szaktanácsadással és szűrővizsgálatokkal egészséges életmódunk formálását – mondta el Garai Erzsébet, az MFC Dialízis Központ főápolója - Aranyanyu díjazott – április 1-jén a művelődési központban, az egészségnap megnyitóján.
RészletekA közelmúltban tüntették ki Holló László-díjjal Molnár István félegyházi festőművészt, a helyi képzőművész kör egyik meghatározó egyéniségét. Az alkotót, művészi pályafutásáról, hitvallásáról faggattuk a kitüntetés után.
RészletekNem mindennapi születésnapi meglepetéssel készült egy találékony félegyházi anyuka lánya 17. születésnapjára. Egy nálunk még kevésbé elterjedt utcai produkciót, úgynevezett flashmob-ot, villámcsődületet szervezett, amelyet lánya hip-hopos táncostársai adtak elő a város főterén.
RészletekA kiskunfélegyházi Szent Benedek Iskola közössége ebben az évben is útra bocsátott március 14-én egy 44 fős delegációt, hogy testvériskolájuk diákjaival és tanáraival együtt tisztelegjenek nemzeti ünnepünkön a hősök emléke előtt.
RészletekHáromtagú német delegáció érkezett Kiskunfélegyházára március közepén Braunfelsből. Peter Schneider volt polgármestert, Ingo Habermannt, Bonnbaden városrész polgármesterét és Romina Kassener polgármesteri asszisztenst Balla László alpolgármester fogadta.
RészletekPálmonostorán tartottak tanácskozást a 4. számú választókerület polgármesterei március 30-án, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő hívott össze.
RészletekMárcius 30-án alig fértek be az érdeklődők a művelődési központ színháztermébe, ahol Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár, a Duna TV Magyar Örökség-díjas Hazajáró honismereti magazinműsorának alkotói tartottak élménybeszámolót. Előadásuk során beavatták a közönséget a műsorfolyam előkészítésének folyamatába. Elmondták milyen technikai felszereléssel indulnak útnak a szerkesztők és operatőrök egy-egy forgatásra, hogy miként fogadják őket, és időnként milyen akadályokat kell leküzdeniük.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata értesíti az érintett szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2017/2018. nevelési évre április 24-én, hétfőn és április 25-én, kedden 8 és 17 óra között lehet beíratni a gyerekeket.
RészletekA Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy a húsvéti ünnepek miatt április 14-én, pénteken esedékes kommunális hulladékszállítást, előző nap csütörtökön, illetve az április 17-én, hétfőn esedékes kommunális hulladékszállítást április 18-án, kedden végzi el a szolgáltató. Az április 14-én, pénteken esedékes szelektív hulladékszállítás rendje nem változik. Kérik, hogy akiket érint a változás, a fent említett napon reggel 7 óráig helyezzék ki a hulladékgyűjtő edényzetüket a megszokott helyre.
Részletek