Az iskola, ami szárnyakat ad

Az iskola, ami szárnyakat ad

2015. december 8. 07:30

A középiskolai rangsorok élén rendre azok az elitgimnáziumok szerepelnek, amik jól megalapozott hírnevüknek köszönhetően kiválogathatják a legjobban tanuló, és általában jó családi hátterű diákokat. Nahalka István oktatáskutató egy olyan rangsort készített, ami más szempontból értékeli a középiskolákat. Ez a lista azt mutatja, melyik iskola tud a legtöbbet fejleszteni a diákokon, hol zajlik eredményes pedagógiai munka. Ennek a rangsornak az élén nagyrészt olyan iskolák állnak, amik nem kerültek rá az elitgimnáziumok 100-as listájára. Az első három helyen az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium és a Mezőtúri Református Kollégium áll.

Részletek
Hazatelepülőket köszöntöttek a városházán

Hazatelepülőket köszöntöttek a városházán

2015. december 7. 20:00

Kilenc évet éltünk és dolgoztunk Londonban. Az anyagiak miatt mentünk külföldre. Kint születtek a gyermekeink, de úgy döntöttünk, hazajövünk. Nem érdekel bennünket a pénz, nekünk a család, és az, hogy itthon legyünk az többet jelent – fogalmazta meg a Tóth család apraja-nagyja, amikor a városházán december 7-én köszöntötték a városba külföldről hazatelepülőket.

Részletek
Papagájparti a Szakmaköziben

Papagájparti a Szakmaköziben

2015. december 13. 16:30

A kiállítással az a célom, hogy minél többen gyönyörködhessünk Isten csodájában, hogy ilyen színes, szép állatokat teremtett, amelyek felvidítják szürke hétköznapjainkat – mondta Németh Nelli a papagájok gyűjtője a Szakmaközi Művelődési Központban megrendezett kiállításon. A lelkes gyűjtő és tenyésztő a világ minden tájáról hozott magával madárkát. A papagájokat a gyerekek és felnőttek is megsimogathatták, közös fotót is készíthettek az ezer színben pompázó madárkákkal.

Részletek
Mikulás a koripályán

Mikulás a koripályán

2015. december 6. 17:40

Jókedvében a városközpontot is végigjárta a Mikulás ma délután. Derűs hangulatát csak fokozta, hogy zenész krampuszok is kísérték, akik szívesen muzsikáltak az útjukba kerülő gyerekeknek. A krampuszok persze nem mindig viselkedtek jól. A nagyszakállú ezért a gyerekeket kérte meg, hogy fenekeljék el rakoncátlan kísérőit. Legtöbben szívesen segítettek is a fegyelmezésben. A Mikulás azonban nemcsak ezért adott ajándékot, hanem azért, mert minden apróság szép dallal, verssel köszöntötte. Felbuzdulva főtéri sikerén, a Mikulás a korisokat is meglátogatta. Krampuszai kissé óvatosan járták a jeget, de sikerült elfújni nótájukat, és az ajándékok is gazdára találtak.

Részletek
Végleges helyükön a szupertraffipaxok

Végleges helyükön a szupertraffipaxok

2015. december 7. 08:20

Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség. A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog.

Részletek
A második gyertya is lángra lobbant a város adventi koszorúján

A második gyertya is lángra lobbant a város adventi koszorúján

2015. december 5. 20:45

Sokan megtisztelték jelenlétükkel a város adventi koszorújánál a második gyertya meggyújtását. Adventi időszakban vagyunk, a második gyertyát gyújtjuk. Ilyenkor minden ember egy picit ünnepi hangulatba kerül. Ott van az életünkben az örömteli várakozás, a készülődés izgalma. Aki hívő ember, az pedig még fokozottabban figyel a lelki dolgokra – mondta Hatvani Zsófia református lelkésznő, mielőtt meggyújtotta a gyertyát. A gyertyagyújtáson ünnepi műsort adott az evangélikus gyülekezet dicsőítő csoportja, a Királyi Szakácsok pedig forró teával, karácsonyi süteményekkel kínálták a megjelenteket.

Részletek
Élelmiszer-adományt gyűjt a félegyházi Vöröskereszt

Élelmiszer-adományt gyűjt a félegyházi Vöröskereszt

2015. december 10. 16:30

Élelmiszer-adományt gyűjt hátrányos helyzetű családok számára december 11-én és 12-én a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Területi Szervezete a kiskunfélegyházi Tescoban 10-18 óra között. Szeretettel várják az adományaikat, hogy mindenkinek szép legyen a karácsonya!

Részletek
A roma közösséget is megajándékozta a Mikulás

A roma közösséget is megajándékozta a Mikulás

2015. december 6. 13:00

Egy gombostűt is nehéz lett volna leejteni december 5-én a Szakmaközi Művelődési Ház nagytermében. A helyi roma önkormányzat Mikulás ünnepségére ugyanis több mint 200 gyermek és szüleik kaptak meghívót. Az invitálást legtöbben el is fogadták. Olyan sem akadt, aki megbánta volna, hiszen a Mikulás mindenkinek hozott ajándékcsomagot, és a közönséget jó hangulatú verses és zenés műsorral is megajándékozta.

Részletek