Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

2024. február 24. 16:00

Március 15-étől mindenki megnézheti szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Ügyfélportálján vagy eSZJA-oldalán. Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), és így elektronikusan nem fér hozzá a dokumentumhoz, az idén is kérheti a postázást. Ezt, az adóazonosító jelét és születési dátumát megadva, teheti meg például SMS-ben, március 18-áig.

Részletek
Köszönetnyilvánítás

Köszönetnyilvánítás

2024. február 20. 14:00

Rákos megbetegedéssel küzd a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium egyik 9. évfolyamos tanulója. Ez – amellett, hogy hatalmas fájdalmat okoz a családnak – óriási anyagi terhet is jelent. Az intézmény egy sütivásárral próbált segíteni diákjuknak és szüleinek. Az iskolavezetés támogatása mellett a kislány osztálya szervezte meg a jótékony eseményt a tanulók és szülők segítségével, amit eredetileg a gimnáziumon belül terveztek megvalósítani, azonban a városból is voltak vásárlóik.

Részletek
Egy különleges lakó a Majsai úti lakótelepen

Egy különleges lakó a Majsai úti lakótelepen

2024. február 26. 16:00

Néhány hónappal ezelőtt a Majsai úti lakótelepen élők legnagyobb megdöbbenésére megjelent a háztömbök között egy gazdátlan szárnyas. A tyúk gyorsan beilleszkedett a közösségbe, ahol mindenki örömmel gondoskodik róla: etetik, itatják, amiért ő vidám kotkodálással és a kertekből a kártevők irtásával hálálja meg a kedveskedést.

Részletek
Futás a békéért

Futás a békéért

2024. február 20. 13:00

Futónapot szerveztek a Futás a békéért című program keretében a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum 9.-10. évfolyamos kadétjai, a 2/10/3 osztály tanulói, testnevelő tanárai a Magyar Honvédség 4. Területvédelmi Ezredének 38. Területvédelmi Zászlóalja támogatásával, február 14-én.

Részletek
Érthetetlen rongálás idén is a parkerdőben – Miért csinálják?

Érthetetlen rongálás idén is a parkerdőben – Miért csinálják?

2024. február 20. 19:05

Minden esztendőben komoly összegeket költ a városvezetés arra, hogy a Városi Parkerdőt megújítsák, hogy mi, városlakók funkciójának megfelelően használhassuk, hogy legyen egy hely, ahová a családdal ellátogathatunk, kutyáinkat megfuttathatjuk, baráti társaságunkkal egy bográcsos összejövetelt szervezhetünk. A parkerdő közösségi színtér, sportolók kedvelt célpontja, szerelmesek találkozóhelye és a zajos városi létből kiszakadni vágyók oázisa.

Részletek
Jótékony farsang a Bankfalui Óvodában

Jótékony farsang a Bankfalui Óvodában

2024. február 20. 08:00

Február 16-án tartotta a farsangi jótékonysági rendezvényét a Bankfalui Óvoda. A gyermekek szebbnél szebb, ötletes jelmezekben jelentek meg a szülők, testvérek, nagyszülők kíséretében. Az óvodások dalokkal, versekkel, csujogatóval, tánccal készültek, bűvész szórakoztatta a közönséget, majd finomabbnál finomabb falatokat lehetett kóstolni.

Részletek
Anna az uszonyos úszás sellőkirálynője

Anna az uszonyos úszás sellőkirálynője

2024. február 20. 10:00

A Bácsvíz Kupa Uszonyosúszó Országos Versenyén vett részt Kecskeméten Rabi Anna, a Batthyány Lajos Általános Iskola 5.a osztályos tanulója. A fiatal lány a serdülő kategória több számában is kiemelkedő eredményt ért el.

Részletek
Balla László lett a polgárőr egyesület elnöke

Balla László lett a polgárőr egyesület elnöke

2024. február 21. 08:00

Marcényi Csaba évtizedek óta nagy lelkesedéssel és profizmussal vezette a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesületet. Tavaly bekövetkezett halála után Balla László váltotta az elnöki székben, akinek alpolgármesteri tapasztalatai is hozzájárulnak az egyesület további sikereihez. A vele készített interjúban rámutatott a folytatandó munkára és a tervezett fejlesztésekre.

Részletek
Félegyházáról indultak: Kapus Béláné

Félegyházáról indultak: Kapus Béláné

2024. február 19. 16:00

Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület örökös elnöke lesz a városi könyvtár Félegyházáról indultak című helytörténeti sorozatának következő vendége, február 20-án, kedden 17 órától. A meghívottal Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja beszélget Móra-kutatásairól, a Móra családhoz kötődő élményeiről.

Részletek