Dr. Magyari Béla félegyházi születésű űrhajós életútját bemutató tárlat nyílt a Kiskun Múzeumban. A kiállítás anyagát – több mint háromezer darabos gyűjteményt – a család a városnak ajándékozta. Ennek köszönhető, hogy újabb állandó kiállítás gyarapítja a múzeumi látnivalókat. A megnyitón Csányi József polgármester és Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára mutatta be az űrhajós pályafutását. A család felajánlását Mészáros Márta, a múzeum igazgatója köszönte meg.
RészletekÉvközi 34. vasárnap, Krisztus király vasárnapja – 2019. november 24.
RészletekÉvközi 34. vasárnap, Krisztus, a mindenség királyának ünnepe – 2019. november 24.
RészletekBács-Kiskun megyében van egy piramis, ami a kilencvenes évek első felében a régió legismertebb szórakozóhelye volt. Aztán a Bioenergia Ismeretterjesztő Egyesület használta, „csodavizet” állítottak elő benne, majd a Magyar Boszorkányszövetség főpapjai és mágusai találtak rá. Ők titkos szeánszokra jártak oda, szerintük ugyanis rendkívüli tisztító ereje van az épületnek. Kis magyar szürreál Kiskunfélegyháza határából.
RészletekA Batthyány iskolába is ellátogatott a Muzsikás Együttes. A zenészek több, mint 10 éve járják az ország általános- és középiskoláit a Rendhagyó énekóra programmal. Céljuk, hogy zenei élményhez juttassák a nebulókat . Meggyőződésük ugyanis, hogy a zene befogadásának képessége jótékony hatású nem csupán az általános műveltségi szint emeléséhez, hanem a testi - lelki harmóniához is. A zsúfolásig telt aulában a Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern dallamai csendültek fel.
RészletekA folyamatosan növekvő forgalom egyre óvatosabb közlekedést igényel a belvárosban. A kerékpárosoknak, a gyalogosoknak és az autósoknak egyaránt figyelniük kell egymásra a biztonságos közlekedésért, a balesetek megelőzése érdekében. Heti körkérdésünkben arra keressük a választ, hogy milyennek tartják az itt élők a félegyháziak közlekedési morálját.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya felhívja a Kossuth utcán közlekedők figyelmét, hogy a karácsonyi díszkivilágítás kihelyezését november 22-én, pénteken 7.30-tól körülbelül 14 óráig végzik. A munkálatok idején a Kossuth utca egyes részeit szakaszosan lezárják. Ezen útszakaszokat a keresztutcákon lehet kerülni.
RészletekElkészült az új zsindelytető és felkerült újra a kereszt és szélkakas is a malom csúcsára a Kiskun Múzeum udvarán. A szélmalom az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia pályázat keretében az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg, a Malmok útja című projekt keretében.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2019. 46. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek