Tanulás 2.0 - így fejleszthető a Z generáció

Tanulás 2.0 - így fejleszthető a Z generáció

2017. október 24. 07:30

Táblagép, alkalmazások, online jegyzetek és tanfolyamok – a Z generáció tanulási szokásai jelentősen átalakulnak. A hagyományos tankönyvek persze nem tűnnek el az oktatásból, de az ingyenes mobil alkalmazásoknak és e-learning tananyagoknak köszönhetően a tanulás is beköltözik az online térbe.

Részletek
A lelkes dalostársra, közösségszervezőre, id. Lukács Ferencre emlékeztek

A lelkes dalostársra, közösségszervezőre, id. Lukács Ferencre emlékeztek

2017. október 22. 09:30

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa emlékhangversennyel emlékezett meg id. Lukács Ferencről, a közösség egykori alapító tagjáról, hangversenyeik, rendezvényeik lelkes, örökifjú szervezőjéről. A Móra Ferenc Művelődési Központban Szatmári Imre vezényletével és Bolla Julianna zongorakíséretével szeretett darabjait énekelték kórustársai.

Részletek
A nyugdíjasok helyzetének javításával kapcsolatos programját ismertette az MSZP helyi szervezete

A nyugdíjasok helyzetének javításával kapcsolatos programját ismertette az MSZP helyi szervezete

2017. október 21. 17:20

A jelenlegi kormány az oktatás, egészségügy mellett a nyugdíjasokat állította sarokba, a munkaképes korosztály jelentős részét pedig külföldre száműzte az igazságtalan gazdaságpolitikájával. Az MSZP a kormányváltás után megvalósuló programjában kiemelt szerepet kap a nyugdíjasok helyzetének megnyugtató rendezése. Ezekkel a gondolatokkal kezdte mondandóját Horváth Tamás az MSZP helyi szervezetének vezetője az október 20-án megtartott sajtótájékoztatón.

Részletek
A megyei önkormányzat kitüntető díjjal ismerte el Gyöngyösi Sándor gombatermesztő munkásságát

A megyei önkormányzat kitüntető díjjal ismerte el Gyöngyösi Sándor gombatermesztő munkásságát

2017. október 20. 16:30

Bács-Kiskun Megye Vidékfejlesztéséért díjjal tüntették ki Gyöngyösi Sándort. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 20-ai, a Lakitelek Népfőiskolán megtartott ünnepi ülésén a fülöpjakabi gombatermesztőnek adományozott díjjal a megye hírnevének öregbítését, a bio-gyógygomba termesztésben elért eredményeit és munkásságát ismerték el. A kitüntetést Rideg László, a közgyűlés elnöke adta át. A kitüntetett az oklevél átvétele után így nyilatkozott: - Nagy öröm számomra és jólesett az elismerés. Megerősítés ez abban, hogy jó úton járok, újabb lendületet ad a munka folytatásához.

Részletek
Gallyazás Félegyházán

Gallyazás Félegyházán

2017. november 15. 11:30

Gallyazási munkálatokat végez a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. megbízásából a Zöldfelület Kezelő Kertészeti Kft. a nagy-, közép-, és kisfeszültségű szabadvezetéki hálózatok nyomvonalai mentén. Ennek során eltávolítanak minden, a hálózatok biztonsági övezetébe nőtt fát vagy egyéb növényzet. A munkavégzés, időjárástól függően november 1-je és április 30-a között tart.

Részletek
Megújultak a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tanműhelyei

Megújultak a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tanműhelyei

2017. október 20. 16:00

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának három tanműhelyében is komoly beruházást végeztek az elmúlt időszakban. A megújult tereket október 20-án adták át. Ágoston Tibor tagintézmény-vezető így összegezte a felújítási munkák szükségességét, eredményességét: – A 40 éves tanműhely rendezvénysorozathoz kapcsolódóan került sor a felújítási és korszerűsítési munkálatokra, mivel a tanműhelyek öltözőinek és vizesblokkjainak helyiségei nem tudták biztosítani a jelenkor színvonalának megfelelő körülményeket a tanulók és az oktatók részére.

Részletek
A Rákosi-korszak: 1956 előszobája

A Rákosi-korszak: 1956 előszobája

2017. október 20. 11:30

Ezzel a címmel tartott előadást Varga Zoltán volt országgyűlési képviselő, újságíró, az orosházi városi könyvtár volt igazgatója. Az előadót és a megjelenteket Rosta Ferenc köszöntötte. – Hogy miért fontos a témáról beszélnünk az október 23-ai megemlékezés felvezetéseként? Természetesen tudom, hogy egy vérbefojtott forradalomra való megemlékezés a magyar történelem tragikus pillanata, és jól be kell vésni azt a nemzet emlékezetébe. De az egymást követő generációk felejtési görbéje sajnos nagyon erőteljes, és egyre kevesebben vannak már azok is, akik cselekvően átélték az eseményeket. Ezért van jelentősége a mai előadásnak – fogalmazta meg az alpolgármester bevezetőjében.

Részletek