Remekül sikerült a felnőtt futsalcsapat őszi szezonja

Remekül sikerült a felnőtt futsalcsapat őszi szezonja

2019. december 16. 12:00

Az NBI-es futsalcsapat a nyáron teljesen átalakult, a jelenleg sérült Godvár Katalin kivételével egy játékos sem maradt az előző keretből, így gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építenie Dombó Jánosnak. Az igazolások remekül sikerültek, hiszen Benkő Mónika, Szennai Adrienn, Beke Adrienn, Hargas Annamária, Varga Adél, Vígh Renáta, Mátyás Noémi, Mogyorósi Zsuzsanna, Ganczer Hajnalka, valamint Urbán Anett, Csizi Fanni, Dorner Dóra is amellett döntött, hogy ebben a szezonban Astrás mezben lép pályára.

Részletek
Feljebb léptek a sakkozók

Feljebb léptek a sakkozók

2019. december 16. 11:00

Idei utolsó mérkőzésüket játszották a Félegyháza-Csongrád sakkozói az NB II. Tóth László csoportjában, amelynek 4. fordulójában a Makói SVSE II. játékosai ellen ültek asztalhoz. A partik kiegyenlítetten alakultak, az első négy táblán remi született, amit további három döntetlen követett. Félegyházi oldalon Nagy József és Balogh Ferenc tudott nyerni. Az együttes 5,5 pontot szerzett, míg a makóiak 6,5 pontot gyűjtöttek. A tabellán is feljebb lépett a Félegyháza Csongrád, amely a Gyulai SE-t megelőzve immár a kilencedik a bajnokságban.

Részletek
Győztes rangadóval zárta az évet a félegyházi futsalcsapat

Győztes rangadóval zárta az évet a félegyházi futsalcsapat

2019. december 16. 09:00

Idei utolsó tétmérkőzésén a negyedik helyezett Gyulai Amazonokat fogadta az ötödik pozícióban lévő félegyházi játékosokkal felálló Astra Kiskunfélegyházi Bulls U-17-es csapata. A korosztályos első osztályú rangadó kiegyenlített játékot hozott, a félegyházi együttes a hajrában döntötte el a mérkőzést. 4-2-es sikerével az Astra megelőzte a Gyulai Amazonokat, így egy lépésre került a dobogótól.

Részletek
Győzött az éllovas

Győzött az éllovas

2019. december 15. 14:00

A liga egyik legerősebb csapatához, a DEAC-hoz látogatott a Kiskunfélegyházi KC december 14-én, a felnőtt férfi NB II-es kosárlabda bajnokság 9. fordulójában. A debreceni együttes a találkozót megelőzően mindössze egyszer szenvedett vereséget és a Békéscsabai KK-val közösen a bajnokság élén állt. A KKC a negyedik helyet foglalta el a tabellán többek között egy öt mérkőzésből álló győzelmi sorozatnak köszönhetően.

Részletek
Teremtornával emlékeztek meg Kókai Ferencről

Teremtornával emlékeztek meg Kókai Ferencről

2019. december 15. 11:00

Kókai Ferenc emlékének tiszteletére rendeztek labdarúgó teremtornát december 14-én a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A csapatok két korosztályban mérkőztek meg. A 40 év felettieknél Kiskunfélegyháza, Budapest, Kecskemét, Százhalombatta és Szeged veteránjai léptek pályára. A 60 év felettieknél Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Szeged öregfiúi játszottak. A versenyen meghívott vendégként megjelentek Kókai Ferenc családtagjai. Az ünnepélyes megnyitón Balla László alpolgármester virággal köszöntötte Kókai Ferenc feleségét, illetve a jelenlévők egy perces gyásszal adóztak Kókai Ferenc emléke előtt.

Részletek
Sikeres volt a Kiskun Honvéd Kupa Asztalitenisz verseny

Sikeres volt a Kiskun Honvéd Kupa Asztalitenisz verseny

2019. december 15. 09:00

Hagyományosan, mint minden évben most is december közepén rendezte meg a Kiskun Honvéd Kupa Asztalitenisz versenyt a Kiskunfélegyházi Honvéd TK Szabadidős Szakosztálya a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola edzőtermében. A versenyen amatőr sportolók, hivatásos, szerződéses, illetve nyugállományú katonák, valamint hozzátartozóik és meghívott vendégek vehettek részt. Jó hangulatban sokan ragadtak ütőt. A megmérettetésre tizennyolc férfi és öt hölgy nevezett. A legjobbakat Ónodi László szervező ezúttal is éremmel díjazta.

Részletek
Astra játékosokkal volt sikeres a válogatott

Astra játékosokkal volt sikeres a válogatott

2019. december 13. 11:15

Amint arról már beszámoltunk nagyszerűen szerepelt a magyar női felnőtt futsal válogatott az elmúlt időszakban. Ősszel kétszer is legyőzte a szerbeket, legutóbb pedig a csehországi visegrádi Nemzetek Tornáján diadalmaskodott a házigazdák mellett a szlovákokat is megverve. A szövetségi kapitány Dombó János mellett három Astrás játékos, Ganczer Hajnalka, Beke Adrienn és Urbán Anett volt tagja a válogatottnak. Előbbi csapatkapitányként két gólt is szerzett a szlovákok ellen.

Részletek
A legendás testnevelőre emlékeztek

A legendás testnevelőre emlékeztek

2019. december 12. 18:00

A legendás testnevelő tanár, Bódi Tivadarné emlékére rendeznek évről évre kosárlabda tornát a Közgazdasági Szakgimnáziumban a középiskolásoknak. Éva néni még a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskolában indította el diákolimpiai döntős kosárlabdacsapatát és a nemzetközi bajnokság döntőjében is szereplő Vasas gárdáját. Tornászai is rendszeresen a diákolimpiák élmezőnyében végeztek. Most december 11-én, Karácsonyi Kupával emlékeztek rá.

Részletek
Ezüstérem a felnőtt ökölvívó magyar bajnokságon

Ezüstérem a felnőtt ökölvívó magyar bajnokságon

2019. december 15. 15:00

Kiválóan szerepelt a Budapesten megrendezett felnőtt női ökölvívó magyar bajnokságon Sáfrán-Szalai Mónika (25), a Papp László Ökölvívó Akadémia félegyházi versenyzője. Mónika hosszú kihagyás után tért vissza az ökölvíváshoz és immár többgyermekes anyukaként szerzett ezüstérmet +81 kilogrammban. Felkészítő edzője: Ramocsa Sándor.

Részletek