Januári programok a Művelődési Központban
A Művelődési Központ 2015 januári programjai (Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.)
RészletekA Művelődési Központ 2015 januári programjai (Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.)
RészletekA Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2015. januári programjai (Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.)
Részletekdr. Szilassi Péter egyetemi docens lesz a vendége a városi könyvtár földrajzi szabadegyetemének következő előadásán.
RészletekSzünidei foglalkozásra várják december 30-án, kedden 10 órától az érdeklődő gyerekeket a Művelődési Központba. A program téli díszek készítése lesz.
RészletekDecember 24-én délután 15 órakor és éjjel 23 órakor az Ótemplom Salve Regina Ifjúsági Közössége és a plébánia hittanosai előadják Jézus születéstörténetét élőzenés előadás formájában a Sarlós Boldogasszony Ótemplomban. A darabra hetek óta mintegy 40 fiatal készül. Ők és a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket!
RészletekA magyar holokauszt emlékév alkalmából Prof. dr. Karsai László a Szegedi Tudományegyetem tanára, az MTA doktora tart előadást Horthy és Szálasi "zsidópolitikája" 1944-ben címmel. Az előadás december 16-án, kedden 17 órakor kezdődik a Hattyúházban.
RészletekA Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület szeretettel hív mindenkit karácsonyi koncertjükre december 20-án és 21-én 18 órára.
RészletekA Móra Ferenc Művelődési Központ Luca-napi mulatságot rendez december 13-án, szombaton 16 órától.
RészletekNovember elején szált le a Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége a 67P/Churyumov-Gerasimenko-üstökös felszínére. Akkoriban szinte minden média tudósított a jeles eseményről. Mára egy kicsit alább hagyott az érdeklődés, pedig a keringő egység azóta is ontja az adatokat, és folyamatosan dolgozzák fel a leszállóegység által küldött információkat is.
RészletekA Kecskeméti Katona József Múzeum szeretettel vár minden kedves érdeklődőt december 17-én, szerdán 16.30-kor kezdődő, a karácsonyi ünnepek méltó lelki és szellemi előkészítéseként megtartandó vetített képes előadására, melyet „Karácsony a képzőművészetben” címmel ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Képzőművészeti Gyűjtemény vezetője tart a Cifrapalotában.
Részletek