Petőfi-est Szegeden
"Most is hallom e dalt” mottóval rendez április 26-án, 18 órától Petőfi-estet Szegeden az Ötágú síp Kulturális Egyesület, a Dugonics-téri Katolikus Házban. A programra minden félegyházit szeretettel várnak.
Részletek"Most is hallom e dalt” mottóval rendez április 26-án, 18 órától Petőfi-estet Szegeden az Ötágú síp Kulturális Egyesület, a Dugonics-téri Katolikus Házban. A programra minden félegyházit szeretettel várnak.
RészletekHa a bibliotéka május eleji rendezvényeit ugyanúgy szeretnénk korhatár szerint besorolni, mint ahogyan a tévében látható filmeket, műsorokat szokták, akkor azokat elsősorban tizenhat éven felülieknek ajánljuk.
RészletekA Föld napja alkalmából kifejezetten az ötödik osztályosoknak szervez vetélkedőt a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ április 21-én, pénteken 9 és 12 óra között. A házigazdák a középiskolásoknak szóló kvízest mintájára trükkös kérdéseket, feladatokat fogalmaztak meg, amik ezúttal a környezetvédelem témaköréhez kapcsolódnak. A meghívott osztályok tagjai maguk között fognak megküzdeni és oklevélben részesül minden résztvevő.
RészletekGyönyörű környezetünk címmel egész napos családi napot tart a Kiskun Múzeum április 29-én, szombaton 9 órától. Az ingyenes rendezvényre mindenkit szeretettel várnak. A programon lesz játékos foglalkozás a természettudományi tárban, Föld-napi kvízjáték, barangoló a Petőfi-téren, szappankészítés, kézműves foglalkozás.
RészletekCsaládi délelőttöt szervez a Föld napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár április 22-én, szombaton 9 és 12 óra között. A környezetvédelem témájára épülő rendezvényen papírszínházzal, kézműveskedéssel, ökojátszótérrel várják a kicsiket és nagyokat.
RészletekKözösségi hulladékgyűjtő programot hirdet a Föld Napja alkalmából a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ április 21-én, pénteken 14 és 16:30 között a Parkerdőben. A város legnagyobb zöld területét szeretnék előkészíteni, megtisztítani a május 1-jei programra a környezettudatosság jegyében. Ehhez a város lakosainak segítségét kérik a szervezők. A részletekről Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény vezetője számolt be.
RészletekHogyan küzdjük meg a minket körülvevő bizonytalansággal? címmel dr. Domján Mihály pszichológus tart előadást a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban április 20-án, csütörtökön 17 órai kezdettel. Az esemény látogatása ingyenes, de regisztrációs jegyhez kötött, amit az intézmény recepcióján lehet kérni.
RészletekA Földrajzi szabadegyetem sorozat következő vendége dr. Karancsi Zoltán egyetemi docens, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet munkatársa lesz, aki Izlandról, a tűz és a jég földjéről tart előadást április 20-án, csütörtökön 17 órai kezdettel. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár eseményének házigazdája ezúttal is Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár lesz. Az ingyenes program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
RészletekÉrzések és érzetek címmel Hermkens Edit festőművész kiállítása nyílik április 21-én, pénteken 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tárlatot megnyitja dr. Váraljai Anna művészettörténész, egyetemi adjunktus, az eseményen közreműködik Mogyoró Kornél, zenész.
RészletekIsmeretterjesztő sétát szervez az Ótemplomkert szobrainál a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület április 18-án, kedden 15 órai kezdettel, ahol a résztvevők érdekes információkkal gazdagodhatnak a Petőfi-kutatók életéről, munkásságáról. Szó fog esni Reményi Ede hegedűművészről, dr. Cserép József tanáról, Simay Ferenc gimnáziumi igazgatóról, dr. Kiss István országgyűlési képviselőről és Fekete Jánosról.
Részletek