Bedarálta ellenfelét a Kiskunfélegyházi HTK

Bedarálta ellenfelét a Kiskunfélegyházi HTK

2014. szeptember 20. 18:10

Továbbra is százszázalékos a megyei I. osztályú bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak szeptember 20-án, a 6. fordulóban az Akasztó csapatát győzték le 5-0-ra, így megőrizték vezető helyüket a tabellán. A mérkőzés a második félidőben dőlt el, amikor is a KHTK az erőfölényét kihasználva kiütötte a vendégegyüttest.

Részletek
Továbbra is százszázalékos a KHTK

Továbbra is százszázalékos a KHTK

2014. szeptember 6. 18:50

Zsinórban a harmadik mérkőzését nyerte meg a megyei I. osztályú bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A bajnoki címvédő félegyháziak ezúttal a Kecel gárdáját múlták felül. A KHTK a szünetben már három góllal vezetett és a második félidei visszafogottabb játéka ellenére 3-1-re győzni tudott.

Részletek
Szakmai konferencia a tenyésztőknek

Szakmai konferencia a tenyésztőknek

2014. szeptember 6. 10:15

A libafesztiválhoz kapcsolódóan idén is megrendezték a libatenyésztők szakmai konferenciáját. A tanácskozáson jeles előadók az elkövetkező időszak fejlesztési lehetőségeiről, az uniós és hazai pályázati irányzatokról szóltak. Emellett előadások hangzottak el a telephigiéniai feltételek megteremtéséről, a takarmányozásról és a kártevők elleni védekezésről.

Részletek
Megerősített kerettel várja az új szezont az NBII-es kézilabdacsapat

Megerősített kerettel várja az új szezont az NBII-es kézilabdacsapat

2014. szeptember 4. 21:30

A kulcsjátékosok megtartásával és a kispad minőségének javításával a dobogó elérésére törekszik az NBII Dél-keleti csoportjának ezüstérmese, a Kiskunfélegyházi HTK kézilabdacsapata. Az együttes augusztus közepén kezdte el a felkészülést. A kapuba visszatért Prezenczki István, valamint ideigazolt Algyőről Nagy Gábor, aki a védekező és a bal átlövő posztokon lesz bevethető. Mellettük a tervek szerint Gazsó Balázs is csatlakozik a csapathoz és a Pick Szeged ifjúsági együtteséből továbbra is itt játszik majd kettős igazolással Almási Dávid és ifj. Miksi István.

Részletek
Végleg leáll az MSN

Végleg leáll az MSN

2014. szeptember 1. 09:30

Hangulatjelek tömkelege, ablakrezgetés, csigalassúságú fájlküldés és egy üzenetjelző hang, amely már csupán egy kedves emlék.

Részletek
Kecskeméti sikerrel zárult a Mezei Zoltán Vízilabda Emlékverseny

Kecskeméti sikerrel zárult a Mezei Zoltán Vízilabda Emlékverseny

2014. augusztus 31. 18:40

Három serdülőcsapat részvételével augusztus 30-án rendezték meg a 15 éve edzés közben elhunyt Mezei Zoltán kecskeméti vízilabdázó emlékére szervezett utánpótlástornát a félegyházi strandon. A Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület mellett a kecskeméti serdülő csapat /KESI/, valamint a kistarcsai V. U. K. vett részt a megmérettetésen. A győzelmet a rutinos tagokból álló kecskeméti lányok szerezték meg.

Részletek
Elindult felfelé a Vasutas

Elindult felfelé a Vasutas

2014. augusztus 30. 19:25

Megnyerte első hazai mérkőzését, így megszerezte első pontjait a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak a 3. fordulóban a Nyárlőrinc csapatát múlták felül 2-1-re és a hétközi kupasiker után egymás után másodszor hagyták el győztesen a pályát.

Részletek
„Kristály” a gáztűzhelyben

„Kristály” a gáztűzhelyben

2014. augusztus 29. 20:30

Ketten rosszul lettek attól a kábítószergyanús anyagtól, amelyet egy 51 éves kiskunfélegyházi férfitől vásároltak. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Részletek
Példaképekkel és a kosárlabdázás fortélyaival ismerkedtek meg a fiatalok

Példaképekkel és a kosárlabdázás fortélyaival ismerkedtek meg a fiatalok

2014. augusztus 31. 16:40

Tartalmas napokon és színes programokon vannak túl a Jövő Bajnokai DSE által szervezett kosárlabda szakmai tábor résztvevői. Az augusztus 25-e és 30-a között megtartott táborban a diákok amellett, hogy megismerkedtek a sportág gyakorlati és elméleti részével, tapasztalatokat szerezhettek a már Magyarországon elismert kosárlabdázóktól. A fiatalokhoz többek között az NBI-es Kecskeméti TE csapatából két első osztályú szerb játékos is ellátogatott, valamint Wittmann Krisztián, a magyar válogatott irányítója is megosztotta gondolatait a táborozókkal.

Részletek