A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Iroda az április 8-án esedékes általános országgyűlési választásokra való szakmai felkészülés utolsó állomásaként március 28-án rendezte meg a Bács-Kiskun megyében működő választási irodák pénzügyi felelősei részére szóló szakmai fórumát.
RészletekMég februárban döntött a művelődési és szociális bizottság, hogy idén a sportegyesületek működésének támogatására 15 millió, a civil közösségek munkájának segítésére pedig 11 millió forintos támogatást különít el az önkormányzat. A támogatást pályázati úton lehetett igényelni. Az alábbiakban a támogatottak neve és a támogatás mértéke olvasható. Az alapítványok esetében az idei évi támogatásokról áprilisban dönt a képviselő-testület.
RészletekNapjainkban a fogyasztók jelentős hányada kifejezetten a különféle kedvezményekhez köti a vásárlásait, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt figyelmet fordít az akciósan megvételre kínált áruk és szolgáltatások forgalmazási körülményeinek vizsgálatára.
RészletekMárcius 24-én és 25-én rendezték Kiskőrösön az Agrár Expo-t, amelyre több, mint 7 ezer látogató érkezett. Az esemény fő célja a mintegy 10 év alatt semmit sem változott, most is a minőségi kézműves magyar élelmiszerek álltak a középpontban.
RészletekAz internet – vitathatatlan előnyei mellett – létezése óta számos bűncselekmény melegágya. Az információk ugyan csak egy kattintásnyira vannak tőlünk, s a minket körülvevő eszközök segítségével folyamatosan online lehetünk, de a közösségi oldalakon kínált virtuális világ számos veszély forrása lehet, amelynek sok esetben védtelen és hiszékeny gyermekeink válnak célpontjaivá. Ezekre a veszélyekre fókuszál a “Szabadítsátok ki Gordont” címet viselő, az internet veszélyeit feldolgozó szabadulós játék, amelyben már több általános iskola tanulója is részt vett Félegyházán, s melynek segítségével az internetes bántalmazásból eredő tragédiák is megelőzhetővé válnak.
RészletekA Jobbik és az LMP helyi országgyűlési képviselője is arra buzdít , hogy a sikeres kormányváltás érdekében mindenki menjen el szavazni április 8-án. Kollár László, a Jobbik és Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP jelöltje március 29-én közös sajtótájékoztatón fejtették ki véleményüket ennek fontosságáról.
RészletekAz embernek kezdetek óta megvan az igénye és a vágya a társra. Aki bátorítja, aki óvja, és aki megértő támasza a mindennapokban. Jóban és rosszban, mindenkor. De mi van azokkal, akiknek ez nem adatott meg? Mi van azokkal, akik egyedül maradnak egy, vagy több gyerekkel? Mi lesz azokkal a javarészt anyákkal, akik mellett nem áll óvó, biztonságot nyújtó férfi?
RészletekA József Attila Általános Iskola tájékoztatja az érdeklődő családokat, hogy az emelt szintű testnevelést oktató első osztályába a felvételi képességmérés időpontja április 5-én, csütörtökön 8 órakor lesz. Gyülekező 7.45-től az iskola tornaterme előtti folyosón. Kérik, hogy a nagycsoportos óvodások sportruházatban érkezzenek és tornacipőt vigyenek magukkal.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2018. 11. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek