Napi pozitív 2014. december 10. 15:45 Forrás: baon.hu

Mesevilág a gyermekosztályon

Mesevilág a gyermekosztályon
Összesen közel 600 négyzetméternyi felületen a Magyar népmesék sorozat és Vízipók-csodapók rajzfilmek figurái fogják díszíteni a kecskeméti megyei kórház gyermekosztályának falait.






Októberben költözött be a Nyíri úton felépült új szárnyba a megyei kórház gyermekosztálya. Gyorsan jött az ötlet, hogy a csupasz falakat mesejelenetekkel-és figurákkal lehetne otthonosabbá tenni az osztályon kezelt-vizsgált gyerekek számára. A Kecskemétfilm Kft. és az Arnon Design Chef koprodukciójában már el is készültek a díszítés tervei, melyeket kedden mutattak be a Csemetedoki projekt reménybeli támogatóinak és a sajtónak. A képeket látva és a tervezőket hallgatva a kis betegek valóban egy mesevilágban érezhetik majd magukat a kórházban.

A felhasználási jogokkal rendelkező Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, Mikulás Ferenc elmondta: mindenképpen egy egyedülálló környezetet szeretnének kialakítani, amely élményt ad a gyerekek számára és segíti gyógyulásukat.

Zsoldos Csaba, a grafikai és design terveket készítő Arnon grafikus művésze azt hangsúlyozta: nem dekorálásról van szó, hanem funkcionális tervezésről. Ilyen díszítés még nincs sehol az országban, de a panelek más kórházakban is könnyen alkalmazhatóak lesznek.
- A kórház egy ismeretlen, a gyerekek szemében félelmetes világ, de még a szülők számára is olyan, mint a dzsungel. Nem látják át, mi történik itt, csak elviselik. Ezen nem tudunk változtatni, ez a gyógyítás, de szeretnénk a dzsungelt barátságos mesevilággá varázsolni - mondta Zsoldos Csaba.

Munkatársa, Boros Anikó grafikus művész szavaiból az is kiderült, hogy nemcsak egyedi, hosszú élettartamú, tisztítható tapétákat ragasztanak ki az ambulancián, az osztályon és a koraszülött-részlegen, hanem a fényjátékok és hanghatások is komoly szerepet kapnak a projektben. Például a betegszobáknak nemcsak számuk, hanem “őrzőik” is lesznek - az egyiknek királylány, a másiknak királyfi, vagy éppen ravaszdi róka -, az éjszakai sötétségben a magány feloldására, álomba-ringatásként csillagokat vetítenek a plafonra, reggel pedig madárcsicsergésre ébredhetnek a gyerekek.

Boros Anikó kiemelte: a díszítést a kórház munkatársainak tanácsai alapján úgy tervezték meg, hogy az a gyógyítást ne akadályozza. Mikulás Ferenc hozzátette: a rajzfilmstúdió közel 15 órányi filmanyagot is átad a kórháznak, így a mesenézés is garantálva lesz az osztály lakóinak. A bemutatón elhangzott: a játékos kialakítású környezetből a szülők is erőt meríthetnek, látogatáskor, vizsgálatra várva a képek jó témát teremthetnek a beszélgetésre, a mesélésre, ezáltal is elterelik a kisebbek figyelmét, segítik a feloldódásukat. Remélik azt is, hogy a projekt eredményeként a gyerekek könnyebben elfogadják a kórházi környezetet, nem félnek majd a vizsgálókban, és önmagukat is gyógyító doktorokká válnak - innen a kezdeményezés Csemetedoki elnevezése.

- Mi vagyunk azok, akitől félnek, akikkel riasztják a gyerekeket, és bizony néha fáj, amit a gyerekekkel kényszerülünk tenni a gyógyulás érdekében. Ha ezt az iszonyatos stresszt, szorongást le tudjuk győzni a gyerekekben, és a szülőket is megnyerjük, azzal mindenképpen a gyógyulást segítjük. Ez a mesés környezet mindezt lehetővé tenné - hangsúlyozta dr. Kelemen Edit főorvos, a koraszülött részleg vezetője.

A kivitelezés költsége az előzetes kalkulációk szerint 7 millió forint. A januári alapítványi bál bevételét a kórház erre a célra fordítja, de bíznak abban, hogy a bemutatóra meghívott cégek is támogatni fogják a Csemetedokit. Dr. Svébis Mihály főigazgató kijelentette: az összegyűlő pénztől függetlenül mindenképpen megvalósítják a díszítést. Lehet, hogy március végére már kész is lesz.

Fotó: baon.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!