Egy grafikus festői kiállítása
Szecskó Péter Nívó- és Holló László-díjas grafikus művész kiállítása látható a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
RészletekSzecskó Péter Nívó- és Holló László-díjas grafikus művész kiállítása látható a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
RészletekAugusztus 20-a óta áll városunkban egy olyan köztéri szobor, amely alaposan igénybe veszi a polgárok ízlésvilágát és megosztja véleményüket. Vannak akiknek tetszik a modern alkotás, értik is (ők vannak kevesebben) és vannak akik értetlenkedve, elutasítva állnak meg a Móra gimnázium előkertje előtt, amikor meglátják Morell Mihály: Égi vándor című bronzszobrát.
Részletek– Rocktár csapatunk mindig szívén viselte a nemzeti és népi hagyományok ápolását. Így került sor a népzenei elemeket is felvonultató koncertprodukciók kísérő táncházaira. A műfaj annyira népszerű lett rövid idő alatt a helyi közönség köreiben, hogy mostanra havi rendszerességgel tartunk élőzenés táncházakat – mondja Ónodi Árpád, a Plain-Rock Egyesület és a Rocktár Élőzenei Bázis vezetője.
RészletekA kitartás gyümölcse címmel két oldalas bemutatkozó interjú jelent meg az egyik legrangosabb nemzetközi rockzenei magazin, a Metal Hammer decemberi számában az idén 5 éves Rocktár Élőzenei Bázisról. Ezzel a kiskunfélegyházi Rocktárt vezető Ónodi Árpádnak és csapatának a vidéki élőzenei kultúra életben tartása terén végzett munkáját ismerte el a szakma.
RészletekA Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében jártak a Mórás diákok. A látogatásról egy diák szemszögéből olvashatnak.
RészletekA Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében jártak a Mórás diákok. A látogatásról egy pedagógus szemszögéből olvashatnak.
Részletek