Életet mentettek a kiskunfélegyházi rendőrök
Egy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
RészletekEgy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
RészletekAz Európai Unióban élő állomány több mint hatvan százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a Kárpát-medencei a faj egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya.
RészletekA régi italcsomagolást tilos bedobni az automatákba – figyelmeztet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében. Arra is felhívták a figyelmet, hogy csak az dobjon majd italospalackokat az automatákba, aki a visszaváltási díjat ki is fizette vásárláskor, a palackon pedig rajta van az előírt logó, feliratozás és a visszaváltási díj összege is.
RészletekÉrdemes már most figyelni és feljegyezni a határidőket a középiskolában továbbtanulók számára. Az Eduline közlése alapján már lehet tudni a 2024-es év középiskolás tanrendjét és az ezzel kapcsolatos fontosabb határidőket.
RészletekTovábbra is érvényes e-matricával lehet közlekedni a díjköteles útszakaszokon, autópályákon, melyet még a felhajtás előtt kell megvásárolni. Ha elfelejtett e-matricát vásárolni vagy véletlenül egy fizetős útszakaszra hajtott, a felhajtástól számított 60 percen belül pótolható az e-matrica.
RészletekIngyenes online Adóklubot tart a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága január 16-án, kedden 13 és 16 óra között . Az előadást a Teams alkalmazásban lehet nézni.
RészletekDecember 15-én lezárult az Itthon maradunk címet viselő Bács-Kiskun vármegyét érintő projekt, amelynek célja a megyei identitás erősítése, a lakosság elvándorlásának csökkentése. A projekt során prioritás volt az aktív közösségi lét fokozása; az eddig rejtett közösségi hagyományok, értékek feltárása és integrálása; a civil aktivitás, az „alulról” jövő kezdeményezőkészség megerősítése. Külön projektelemként az információstechnológia eszközök fejlesztése és közösségi használata is megjelent. A projekt vissza nem térítendő 418,70 millió forint összegű európai uniós támogatással valósult meg.
Részletek– Az első babánk 2024-ben Palakovics Károly, aki január 1-jén, 2 órakor született – adta hírül közösségi oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.
RészletekA rendőrség közzétett statisztikája alapján sokan hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat Bács-Kiskun vármegyében.
RészletekTöbb százan választották a mozgást az év utolsó napján, Kiskunfélegyházán, a XXXII. Jótékonysági JOGGING PLUS Szilveszteri futás „ROLLSPED FUTAM” utcai futóversenyén.
Részletek