Méregdrága iskolakezdés

Méregdrága iskolakezdés

2016. augusztus 11. 11:00

Továbbra is jelentős anyagi terhet jelent a családok számára az iskolakezdés, mivel átlagosan mintegy 84 ezer forintos kiadásra számítanak ősszel. De még ezen kívül évközben pedig körülbelül havi 56 ezer forintot tesznek ki az oktatással kapcsolatos költségek – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. Feláldozóak a magyar szülők, átlagosan öt hónapot spórolnak az iskolakezdésre.

Részletek
Ebből biztos, hogy cirkusz lesz Félegyházán

Ebből biztos, hogy cirkusz lesz Félegyházán

2016. augusztus 10. 14:00

A volt Vasas pályán, szerdán már épült az Eötvös Cirkusz 18 méter magasságú sátra. Megérkezett az ország legnagyobb utazó állatkertje is, amelyben mintegy ötven féle állatot - köztük tevéket, oroszlánokat, tigriseket, mosómedvéket és baglyokat is láthat a közönség a csütörtökön 19 órakor kezdődő előadássorozat előtt, illetve a szünetekben. Akik a kezdő előadásról lemaradnak, azok pénteken 19, szombaton 18, vasárnap pedig délelőtt 11 órától tekinthetik meg a produkciókat.

Részletek
Új diákhitel kialakításán dolgoznak

Új diákhitel kialakításán dolgoznak

2016. augusztus 10. 10:00

Diákhitelt 373 ezer hallgató vett fel az elmúlt 15 évben – tudta meg a Magyar Nemzet Bugár Csabától, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójától. Bár több mint egyharmaduk teljesen rendezte a tartozását, a törlesztési szakaszban lévő ügyfelek közül háromezer adós egyáltalán nem fizet. Sőt, a központ a 2001-es megalapítása óta idén július végéig 20 ezer szerződést volt kénytelen felmondani a törlesztések elmaradása miatt. A vezérigazgató arról is beszélt, már dolgoznak egy új típusú diákhitel megalkotásán.

Részletek
15 ezer kilométert fog hajózni a kecskemétiek szuperjárműve

15 ezer kilométert fog hajózni a kecskemétiek szuperjárműve

2016. augusztus 11. 10:15

A Kecskeméti Egyetem járműépítő csapata idén ismét nagy feladatra vállalkozott: a tavalyi Bridgestone World Solar Challenge energiatakarékossági verseny ausztrál helyszíne után idén a Dél-Afrikai Köztársaság felé veszik az irányt. A járművet hétfőn indították útnak – a szállítás körüli technikai kérdéseket járta körbe az autopro.hu a csapat kapitányával, Kutasi Zoltánnal.

Részletek
5-10 százalékos kárt okozott a kertészetekben az időjárás

5-10 százalékos kárt okozott a kertészetekben az időjárás

2016. augusztus 11. 08:15

Az év időjárása változatos képet mutat, ezzel nagymértékben befolyásolja a kertészeti termelés sikerét - összegezte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek. Ledó Ferenc példaként említette, hogy a korai tavaszodás miatt az áprilisi fagyok komoly károkat okoztak az ország északkeleti részében és a Nyugat-Dunántúlon egyes ültetvényekben.

Részletek
Növényvédelmi permetezés

Növényvédelmi permetezés

2016. augusztus 15. 09:00

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy augusztus 16-án, kedden a gesztenyefák növényvédelmi permetezésére kerül sor. Amennyiben az időjárás nem teszi lehetővé a munka elvégzését, akkor azt augusztus 17-én, vagy 18-án végzik el.

Részletek
A nyár közepén sem maradnak gondozatlanul Félegyháza közterei

A nyár közepén sem maradnak gondozatlanul Félegyháza közterei

2016. augusztus 10. 11:00

A szabadságolások ideje alatt is gondozza, szépíti a várost a Kiskunfélegyházi Városüzemeltetési Intézmény. Rádi Rudolf, a KVI műszaki vezetője elmondta, hogy ebben az időszakban a zöldfelületek karbantartása, gyomtalanítása, a fűnyírás és a virágágyások gondozása jelent fontos feladatot. A külterületen is dolgoznak közmunkások, akik a dűlőutakra belógó ágakat nyesik és karbantartják az árkokat. Emellett - lakossági kérésre – a Béke térre ismét kihelyezték a padokat. Vásároltak egy konténert is a vásártérre, amellyel a mobil WC-ket váltják ki. Ennek a megépítése folyamatban van, és remélhetően októberben már folyóvízzel, kézmosási lehetőséggel áll a vásározók rendelkezésére, éppen úgy, mint a felújított vásárrendezői iroda.

Részletek
A kunfakó egyre népszerűbb lófajta

A kunfakó egyre népszerűbb lófajta

2016. augusztus 9. 17:00

Kegyeibe fogadta az időjárás a hét végén a Városi Parkerdőben megrendezett Kunfakó Ünnepet. A középtermetű, rendkívül kitartó és jól lovagolható fajta, tartói és tenyésztői ünneplő viseletben, fegyelmezett lovaglással mutatták be egymásnak és az érdeklődőknek, hogy mire képesek kedvenceik. Eördög András főszervező elmondta, hogy ez elsősorban a lótenyésztők ünnepe volt, de nagyon sok érdeklődő látogatott ki a városból is, akik megismerhették és meglovagolhatták a végtelenül barátságos négylábúakat, de részesei lehettek solymász és íjász bemutatóknak is. A fiatal lovászok a rendezvény befejeztével gondot fordítottak arra is, hogy tisztán és rendezetten adják vissza a Parkerdőt a városnak.

Részletek
Rendhagyó mentési gyakorlat a Mercedes-gyár területén

Rendhagyó mentési gyakorlat a Mercedes-gyár területén

2016. augusztus 9. 11:45

A hazai gépjárműállomány fiatalodásának és korszerűsödésének a következménye, hogy egyre gyakoribb a korszerű személygépjárművek baleseteinél a tűzoltósági beavatkozások szükségessége. Ezért a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Létesítményi Tűzoltósága, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség közösen rendhagyó műszaki mentési gyakorlatot szervezett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén.

Részletek