Fényes nappal leszúrtak egy kiskunfélegyházi férfit

Fényes nappal leszúrtak egy kiskunfélegyházi férfit

2016. július 16. 13:00

Megszúrtak egy férfit egy szolnoki utcán péntek délután. A férfi már a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 61 éves kiskunfélegyházi férfit szúrt sérülésekkel találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Részletek
Elmarad a Nyeregszemle

Elmarad a Nyeregszemle

2016. július 16. 12:35

A péntek éjjel óta lehullott nagy mennyiségű csapadék nyomán járhatatlanná váltak a Parkerdő útjai, valamint a lovaspálya talaja is alkalmatlan a programok megtartására, ezért a rendezvény elhalasztása mellett döntöttek a szervezők.

Részletek
Lovas parkká alakult a Parkerdő

Lovas parkká alakult a Parkerdő

2016. július 15. 19:15

Közel 400 lovas érkezett pénteken Kiskunfélegyházára a Parkerdőbe. A Nyeregszemle résztvevői délután már bemutatókat is tartottak. Az érdeklődő gyerekek és felnőttek megsimogathatták a lovacskákat, nyeregbe pattanhattak, vagy éppen kocsikázhattak egyet. Megismerkedhettek a négylábúak idomításával, gondozásával. A lovas élet örömeibe azonban szombaton és vasárnap is betekinthet bárki a Városi Parkerdőben.

Részletek
Mikor fogadja a betegeket a felújított kórház, kérdezi a Jobbik vezetése

Mikor fogadja a betegeket a felújított kórház, kérdezi a Jobbik vezetése

2016. július 15. 15:00

A városi kórház felújított szárnyának, új szolgáltatásainak sorsa felől érdeklődött a közelmúltban Kollár László jobbikos önkormányzati képviselő. A párt helyi szervezetének elnöke írásban kereste meg Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatóját, hogy választ kapjon a kérdésre, mely időponttól szolgálja a félegyháziakat és a térség lakóit az új beruházás.

Részletek
Konferencia a hűségről

Konferencia a hűségről

2016. július 22. 15:30

Kiskunfélegyházán a városi sportcsarnokban tartották meg „Maradj hűséges Jehovához” címmel a Jehova Tanúi regionális kongresszusát az elmúlt hét végén. A vallási közösség kongresszus sorozata New Yorkban kezdődött májusban, majd folytatódott a világ számos pontján, mintegy 10 millió résztvevővel. Magyarországon a dél-alföldi régió helyszínéül Kiskunfélegyházát választotta a vallási felekezet. Választásuk azért esett a városra, mert korábbi tapasztalataik is bizonyították, hogy ez a helyszín központi fekvése, infrastruktúrája alapján alkalmas egy ilyen nagyszabású, több ezer embert fogadó rendezvény megtartására.

Részletek
Jelentős eső várható

Jelentős eső várható

2016. július 15. 15:30

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint péntek késő délutántól, estétől dél, délkelet felől intenzív csapadékzóna érkezik. Az eső, zápor mellett helyenként zivatar is valószínű. Az Alföld délkeleti felén reggelig a csapadék mennyisége több helyen is meghaladhatja az 50 mm-t.

Részletek