25 éves lett a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség

25 éves lett a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség

2015. november 11. 16:30

A Jubileumi Gálaműsort november 8-án tartották Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ Színháztermében. A jeles nap alkalmából az ország minden részéről, összesen 12 településről 4-4 főt delegáló zenekar biztosította a zenei aláfestést. Az est folyamán mazsorett csoportok is szerepeltek, többek között a Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes is, a bemutatójuk alatt vezényelt Tóth László, kiskunfélegyházi karmester.

Részletek
Lélek- és gerincferdülés nélkül túlélni a nehéz időszakokat

Lélek- és gerincferdülés nélkül túlélni a nehéz időszakokat

2015. november 24. 13:30

Az a legfontosabb, hogy a gyerekek megérezzék, hogy amit elmondok az 56-os eseményekről, az belülről jön. A megélt élményeim elmesélése mellett, bemutatom egy 12 és egy 14 éves gyerek naplóját is, amelyben leírtak mindent, ami akkoriban történt velük, sőt plakátokat, szórólapokat is ragasztottak bele. Az ezekben leírtak igazolják az utókornak a forradalom tisztaságát, azt, hogy valójában hogyan zajlott le – mondta a Darvas iskolában megtartott előadása megkezdése előtt Wittner Mária .

Részletek
Népmesék szárnyán

Népmesék szárnyán

2015. november 11. 07:30

"Az én népmesém" címmel hirdetett nemrégiben mesemondó találkozót a Városi Könyvtár Gyermekbirodalma. A megmérettetésre olyan sokan jelentkeztek, hogy több elődöntő szervezésére volt szükség, amelyeket a következő hetekben, korosztályonként rendeznek meg a szervezők.

Részletek
Hangszerek, dalok a kihelyezett Betűbölcsiben

Hangszerek, dalok a kihelyezett Betűbölcsiben

2015. november 10. 18:00

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár rendszeres baba-mama klubjára, a Betűbölcsire ma, november 10-én, kedden került sor. A rendezvényt rendhagyó módon, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében rendezték meg. A gyerekeket és szüleiket Tein Edina és zenésztársai varázsolták a dalok, mondókák és hangszerek világába.

Részletek
A legjobb páros

A legjobb páros

2015. november 10. 16:00

November 7-én rendezték Algyőn a IX. Forma Kupa Országos Táncversenyt, melyen két kiskunfélegyházi fiatal az első helyet szerezte meg az Ifjúsági D Standard kategóriában.

Részletek
A kert gondozása és a főzőcske 90 évesen is fontos

A kert gondozása és a főzőcske 90 évesen is fontos

2015. november 10. 07:30

Marika néni szívesen főzőcskézik és kertészkedik 90 évesen is. Energiájával persze takarékosan kell már bánni, de lányai, Marika és Márta segítik mindenben. Mellette voltak november 6-án is, amikor Balla László alpolgármester a város nevében köszöntötte születésnapján.

Részletek
Áramszünetek Kiskunfélegyházán

Áramszünetek Kiskunfélegyházán

2015. november 9. 16:35

Az EDF DÉMÁSZ Hálózat Kft. tájékoztatja Kiskunfélegyháza és a külterületek lakosait, hogy ÁRAMSZÜNET lesz november hónapban a szolgáltatás minőségének javítása érdekében végzett hálózati munkák miatt. Ezen munkálatok helyeinek és időpontjainak részletes ismertetője az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

Részletek
Módosul a rendezési terv

Módosul a rendezési terv

2015. november 9. 15:30

A város próbálja a vállalkozói igényeket rugalmasan követni, és segíteni a fejlesztési elképzeléseik megvalósítását – hangsúlyozta Marton Tibor főépítész, amikor a rendezési terv tervezett módosításáról, és annak okairól kérdeztük.

Részletek