Libahurka, libakolbász

Libahurka, libakolbász

2015. szeptember 6. 17:30

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt a „Ki mit tud” sütni-főzni a libából címmel meghirdetett főzőverseny teremtette meg az alapjait a Kiskunfélegyházi Libafesztiválnak. Az évek során egyre több közösség vállalkozott arra, hogy bemutassa, megmérettesse szakács-tudományát. A kezdeti pörkölt, sült és leves felhozatal után, egyre szabadabbá vált az amatőr főzőmesterek fantáziája, és minden évben újabb és újabb különlegességekkel álltak elő. Így volt ez idén is, hiszen a zsűrit és a közönséget is meglepve a Csipet-Csapat hurkát és kolbászt készített kedvenc szárnyasunk húsából.

Részletek
Ki tudja miért, de szeretjük a libát

Ki tudja miért, de szeretjük a libát

2015. szeptember 5. 23:40

Nem volt kegyes az időjárás szombaton a libafesztivál szereplőihez és vendégeihez. Ennek ellenére valamennyi programot megrendezték. A főzőmesterek a nagy esővel mit sem törődve tették a dolgukat. A gyermekprogramok pedig beköltöztek a művelődési központba. Délutánra helyreállt a rend. Elállt az eső (vagy csak éppen szitált), így a szórakoztató műsorok sem maradtak el.

Részletek
Sokan, sokat tesznek a „Virágos Félegyházáért”

Sokan, sokat tesznek a „Virágos Félegyházáért”

2015. szeptember 5. 21:00

2008 óta rendezzük meg a Tavaszi virágünnepet, azzal a céllal, hogy a múlt értékeit megőrizzük, a jelen szépségeit ápoljuk, a jövő szép városát alakítsuk, virágosítsuk, szépítsük. Ezzel párhuzamosan 2010-től indítottuk a „Virágos Félegyházáért Mozgalom” versenyt, amelyet idén, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesülettel megújítottunk. Felhívásunkra ebben az évben tizenöten jelentkeztek, bemutatva szép előkertjüket, virágos udvarukat, erkélyüket, amire joggal lehetnek büszkék – mondta el Kállainé Vereb Mária a szeptember 5-én, a verseny díjkiosztó ünnepségén.

Részletek
Csak az nem érezte jól magát, aki nem is akarta

Csak az nem érezte jól magát, aki nem is akarta

2015. szeptember 5. 07:30

Csak az nem érezte jól magát, aki nem is akarta – fogalmazott egy járókelő a libanapi forgatagban pénteken este. Kétségtelen, hogy gazdag volt a kínálat játékból, kézműves bemutatóból és koncertekből. Közönségből, érdeklődőből sem volt hiány. Az is biztos, hogy örömteli arcokkal, sok mosollyal, érdekes, kedves figurákkal találkozhatott az, aki ezen a napon Félegyháza utcáit járta.

Részletek
Kezdetét vette a mulatság

Kezdetét vette a mulatság

2015. szeptember 4. 21:45

Délután már telt ház volt a városháza előtti téren szeptember 4-én. A Kossuth utcán és a Petőfi téren is nagy volt a nyüzsgés, ahol kézműves portékák, ételek, italok, borok, játékok és mutatványosok várták a nagyérdeműt. A XVII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál hivatalos megnyitóján Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Csányi József polgármester és az Integrál ÁFÉSZ Zrt. képviseletében Dobosné Németh Ottília köszöntötte a félegyháziakat és a város vendégeit. Az üdvözlő szavak után Halász Judit, kicsiknek és nagyoknak szóló koncertjével kezdetét vette a „fergeteges mulatság”.

Részletek
Tisztelgés a libatenyésztők és a feldolgozásban szorgoskodók előtt

Tisztelgés a libatenyésztők és a feldolgozásban szorgoskodók előtt

2015. szeptember 4. 16:00

Az Integrál Zrt. és Kiskunfélegyháza városa fontosnak tartja azt, hogy az évente megrendezendő libafesztiválon tisztelegjenek a szárnyasok nevelői, tenyésztői, a feldolgozásban nap mint nap dolgozók előtt. Teszik ezt egy szakmai konferencia megszervezésével, ahol az ágazat szereplői megismerhetik a fejlesztési- pályázati lehetőségeket, és átfogó képet kapnak az átalakulóban lévő libaágazat helyzetéről, teendőiről. A szeptember 4-ei szakmai konferencián a szakminisztérium képviselői és jeles agrárszakemberek a városházán adtak tájékoztatást a megjelenteknek.

Részletek