NASA űrtábor vendége lesz a félegyházi gimnazista
Törökországba, egy űrtáborba utazik a Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos diákja, Csikós Zóra, augusztus 27. és szeptember 2. között.
RészletekTörökországba, egy űrtáborba utazik a Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos diákja, Csikós Zóra, augusztus 27. és szeptember 2. között.
RészletekAhogyan évek óta hagyomány, a Béke-Tér-Zene programsorozat állandó fellépője dr. Tóth Ákos, aki tárogatómuzsikával örvendezteti meg a közönséget. Így lesz ez most is, augusztus 4-én, pénteken, 18 órakor, annyi különbséggel, hogy az este folyamán Ákos tárogatós barátai is bemutatkoznak a félegyházi zenekedvelőknek.
RészletekKilencedik alkalommal rendezik meg idén Kiskunfélegyházán a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót augusztus 10-12. között, a Parkerdőben. Az esemény kiemelten látványos programja lesz ezúttal is a résztvevők felvonulása augusztus 12-én, szombaton 14 órától.
RészletekA technikumi képzések fontos sajátossága, hogy a diákok a nyári szünetben számos szakma területén egybefüggő szakmai gyakorlatot teljesítenek. Ennek a gyakorlatnak az a jelentősége, hogy az iskolapadban elsajátított ismeretek mellé élő, eleven, csak a munkahelyen megszerezhető ismereteket szerezzenek.
RészletekÉnekes, zenés műsorral, koszorúzással és irodalmi esttel emlékeztek július 31-én Petőfi Sándor halálának 174. évfordulójára.
RészletekJúlius 23-án, egy nappal a tervezett időpont után rendezték meg a 41. Lidl Balaton-átúszást. A hagyományos 5,2 km-es táv mellett még a féltávot is lehetett teljesíteni, illetve immáron harmadik alkalommal SUP-on is nekivághattak a Révfülöp–Balatonboglár közötti víztükörnek – mondta el lapunknak Urbán Tamás csapattag.
RészletekVasútijármű-beszerzési tervekről, hazai gyártásról, e beruházások öt lehetséges forrásáról, és a villamosítás szükségességéről is nyilatkozott a Világgazdaságnak Mosóczi László, a hazai kötöttpályásjármű-stratégia kormánybiztosa. A MÁV-Start vezérigazgatójaként azt is elmondta, miért szűnt meg júliustól a 25 forintos vonatjegy.
RészletekA kecskeméti nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe, aki egy személygépkocsit felgyújtott, egy másikat pedig elkötött és árokba hajtott vele Fülöpházán. Az autókba azért tudott beülni, mert azokat nyitva felejtették tulajdonosaik.
RészletekLátványos nosztalgiavonat vendégeskedett Kiskunfélegyházán, július 29-én. A délutáni programon nem sokkal negyed 3 után füttyszóval gurult be a legendás 424-es gőzmozdony és a korhű szerelvény. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódó eseményt hatalmas tömeg várta. Kicsik és nagyok tágra nyílt szemmel nézték a hatalmas gépet és a muzeális utazókocsikat.
RészletekSzombat délelőtt órákra lezárta a rendőrség a Csetényi Élménypark előtti körforgalmat és a közeli parkoló egy részét, információk szerint a lopott autóbuszt itt sikerült megállásra kényszerítenie a megrongált autó tulajdonosának.
Részletek