A csapadékvíz-elvezetéstől a kondiparkig
– Az elmúlt időszakban több fejlesztéssel is gazdagodott a 4-es számú választási körzet – foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit Szamosi Endre önkormányzati képviselő.
Részletek– Az elmúlt időszakban több fejlesztéssel is gazdagodott a 4-es számú választási körzet – foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit Szamosi Endre önkormányzati képviselő.
RészletekA napokban befejeződtek az ültetések a Szent János téren, néhány tulipánfán kívül minden növény a helyére került. Ezt követően a Petőfi téren, a volt Zeneiskolánál folytatódott a munka.
RészletekNyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás - közölte a Hvg.hu-val a pszichológus, író családja. A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán is megerősítették:Vekerdy Tanár Úr ma hajnalban csöndben elment - írták.
RészletekA 2019 évi nyár is a szokásosnál melegebben alakult, az évszak középhőmérséklete 22,3 Celsius foknak adódott, ami 2,1 fokkal haladja meg az 1981–2010-es átlagot, ezzel 1901 óta a 2. legmelegebb nyarat hagytuk magunk mögött.
RészletekJelentős tapasztalattal és önkormányzati ismeretekkel rendelkező, okleveles agrármérnöki végzettségű félegyházi lakos vagyok. A függetlenség szellemében, a jó elképzeléseket elősegítve szeretnék munkálkodni, a város, valamint a hozzá tartózó külterületen élők életkörülményeinek javítása érdekében. A kötelező alapfeladatok mellett a környezet és életminőség fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységek elsődlegesek a számomra. A legfiatalabb generációtól a legidősebb korosztályig a teljesíthető igények maradéktalan megvalósítása a célom. A köz szolgálata mindenekelőtt!
RészletekSzeptember 29-én 12 grillázskészítő mester hozta el csodálatos termékét a Lakitelek Népfőiskolára. Nyugdíjasok, a lakiteleki óvoda, iskola nevelői, valamint a Kína Kollégium hallgatói zsűriztek.
RészletekLakiteleken, a Hungarikum Ligetben (lánykori nevén: a Népfőiskolán) felépült fedett lovarda ünnepélyes megnyitójára - hazánk neves lovas szakembereinek, szaktekintélyeinek jelenlétében - szeptember 28-án került sor, ahol avatóbeszédet mondott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke.
RészletekAz északnyugat-csehországi Lovosice gimnáziumának huszonegy diákja és két kísérőtanáruk volt egy héten át a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumának vendége.
Részletek21 Bács-Kiskun megyei település, közöttük Félegyháza bölcsődei férőhelyek kialakítására és bővítésére benyújtott pályázata kapott pozitív elbírálást október 7-én. Ennek köszönhetően a közeljövőben 34 csoportban, összesen 387 új bölcsődei férőhely létesül megyeszerte, egyrészt a már meglévő bölcsődék bővítésével, másrészt vadonatúj intézmények építésével. Félegyháza 369 millió forint támogatást nyert el bölcsődeépítésre, ami a Móravárosban fog megépülni.
RészletekEltelt öt év, október 13-án, vasárnap ismét választunk. Ezúttal az a tét, hogy kiknek a kezébe tesszük a következő fél évtizedre szeretett városunk, lakóhelyünk, otthonunk sorsát. Dönthetünk szimpátia vagy politikai meggyőződés alapján, vélt vagy valós erényeket jutalmazva, hibákat büntetve… Vagy egyszerűen csak azért, mert van véleményünk, és azt – legalább a szavazófülke magányában – képviselni kívánjuk. Tulajdonképpen mindegy miért tesszük, de tegyük meg! Menjünk el vasárnap választani!
Részletek