Megszakadt a jó sorozat

Megszakadt a jó sorozat

2018. december 16. 09:00

Rangadót veszített a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola csapata a Ceglédi VSE I. ellen a férfi NB I. keleti csoportjának 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, december 14-én. A találkozót mindkét együttes hibátlan mérleggel várhatta, a jó sorozata végül a félegyházi gárdának ért véget. Mindkét páros során ceglédi győzelem született, egyéniben Korponai Zoltán és Pengő Gábor három-három játékot nyert, míg Medvegy Ákos egy partit abszolvált sikerrel.

Részletek
Aranyérem a B33-as kosárlabda megyei döntőjében

Aranyérem a B33-as kosárlabda megyei döntőjében

2018. december 14. 11:30

Szép eredményt ért el a Constantinum Intézmény általános iskolás fiú csapata a B33 kosárlabda megyei döntőjében, amit Kecskeméten rendeztek meg december 12-én. A Fekete-Seres Ildikó és Rádi Dezső testnevelők által vezetett félegyházi együttes a megyei döntő legjobbjának bizonyult, ami aranyérmet és egyben továbbjutást ért. Csapattagok: Könyves András Benjamin, Szűcs Bence, Varga Márk, Zsígó Bálint. Mellettük minden korcsoportban indított csapatot az intézmény. A többi csapat is szépen szerepelt, de ott 2-3 évvel idősebbek ellen versenyeztek. Testnevelők: Fekete-Seres Ildikó és Rádi Dezső.

Részletek
Könnyed siker Gyulán

Könnyed siker Gyulán

2018. december 13. 17:00

Tovább folytatta menetelését a regionális fiú kadett bajnokságban a Félegyházi TSI kosárcsapata, amely a 8. fordulóban Gyulán nyert meggyőző fölénnyel, 78-24-re. Mozgalmas marad a december a félegyházi kosarasok számára, ebben az évben még három mérkőzést játszanak.

Részletek
Feljutást ünnepelhetett az U12-es fiú kosárcsapat

Feljutást ünnepelhetett az U12-es fiú kosárcsapat

2018. december 13. 11:00

A legutóbbi két nagyarányú győzelmének köszönhetően újra feljutott a „B” csoportba a Félegyházi Térségi Sportiskola U12-es fiú „1”-es csapata. Simon Zoltán edző tanítványai elsőként a nagykőrösi leánycsapatot győzték le 64:36-ra, majd pedig a jászberényi fiú együttest múlták felül 58:26-ra december 8-án, Kecskeméten.

Részletek
Halmozták az érmeket a szenior úszók

Halmozták az érmeket a szenior úszók

2018. december 11. 18:00

December 8-án Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában rendezték meg az Évzáró Kupa 2018 Nemzetközi rövid pályás szenior úszóversenyt. A megmérettetésen 30 egyesület 250 versenyzője vett részt. A Kiskun Vízi és Szabadidő SE öt versenyzővel vett részt az eseményen.

Részletek
Büntetőrúgásokkal dőlt el a Mikulás Kupa sorsa

Büntetőrúgásokkal dőlt el a Mikulás Kupa sorsa

2018. december 10. 09:00

Izgalmas találkozókat hozott a Félegyházi Tej Mikulás Kupa, amelynek mind a bronzmérkőzése, mind pedig a döntője fordulatokkal tarkított volt. Az idei teremtornára 19 amatőr félegyházi és vidéki csapat nevezett. A csoportmérkőzéseket követően a legjobban jutottak a rájátszásba. Az elődöntőket a Fortuna Silver Step, valamint a Kerekegyháza nyerte, utóbbi a Bullst győzte le büntetőkkel, előbbi pedig a Derbyt múlta felül. A bronzmérkőzésen a Bulls szerzett előnyt, de a Derby a második félidőben kiegyenlített, majd 6 másodperccel a vége előtt a győztes gólt is elérte. A fináléban az esélyesebb Fortuna kétszer is hátrányba került, de a rendes játékidőben 2-2-re végzett a Kerekegyházával. Következtek a büntetők, amik a Fortunának sikerültek jobban, a kerekegyházi próbálkozások ugyanis rendre elakadtak a Fortuna kapusában, Jelen Károlyban.

Részletek
Magabiztos vendéggyőzelem

Magabiztos vendéggyőzelem

2018. december 11. 12:00

Nem várt nagyarányú vereséget szenvedett hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC felnőtt férfi csapata a Békéscsabai KK ellen az NB II. keleti csoportjának 8. fordulójában. Mindkét együttes a középmezőnyből várta a találkozót, a KKC a nyolcadik, míg a Békéscsaba a hatodik helyen állt. A vendégek tovább gyarapították sikereik számát a pontatlanul és némileg enerváltan játszó KKC ellen. A szünetbeli hétpontos különbség a harmadik negyedben húszra, később pedig még tovább nőtt.

Részletek
FTSI rangadóval zárult az U12-es kosárbajnokság

FTSI rangadóval zárult az U12-es kosárbajnokság

2018. december 12. 09:00

Kiskunfélegyházán rendezték meg az U12-es kosárlabda bajnokság 7. régiójának 3. fordulóját az „F” csoportban december 9-én. A játéknapon a Félegyházi Térségi Sportiskola leány csapata két mérkőzést vívott. Elsőként a Jégtörő Matyi együttesét múlta felül 68-21-re, majd a forduló zárásaként a Félegyházi Térségi Sportiskola fiú „2” csapatával találkozott. A helyi rangadó 65-60-as leány győzelemmel ért véget.

Részletek
Első helyen a futsalcsapat

Első helyen a futsalcsapat

2018. december 9. 15:30

Kihasználta az eddigi éllovas Szekszárd FC botlását és a tabella élére ugrott a 2018-as esztendő utolsó bajnoki fordulóját követően az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC a női futsal NB I-ben. Az Astra a hazai pályán mindig veszélyes Miskolci Vénusz otthonában gyűjtötte be a három pontot december 9-én. A fordulatos találkozón előbb a házigazda vezetett, majd az Astra 3-1-re fordított. Innen 3-3-ra alakult az állás, ami egészen az utolsó percig nem változott, ekkor Dikanová Dominika szerezte meg a győztes gólt. A bő egyhónapos téli pihenőt az Astra a bajnokság élén tölti.

Részletek