A régió legjobb kadett kosárcsapatai csaptak össze

A régió legjobb kadett kosárcsapatai csaptak össze

2019. január 25. 09:00

Kiskunfélegyháza adott otthont a kelet-magyarországi fiú kadett régiós kosárdöntőnek, amelybe a régió négy csoportgyőztese jutott be. Északkeletről Miskolc és Nyíregyháza, míg délkeletről Nagykőrös és Kiskunfélegyháza korosztályos csapatai mérték össze tudásukat. A tét nem kevesebb volt, mint az, hogy az itteni győztes küzdhet majd meg az országos 16-ba jutásért. Az FTSI együttese nagy csatában negyedikként fejezte be a tornát, a továbbjutást a miskolciak harcolták ki.

Részletek
Őrzi második helyét az asztalitenisz-csapat

Őrzi második helyét az asztalitenisz-csapat

2019. január 20. 17:40

A KSI elleni döntetlent követően győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a férfi NB I. keleti csoportjának második helyén lévő Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola, amely a második fordulóból elhalasztott mérkőzésen a tabella negyedik helyén álló BVSC-Zugló II. együttesét győzte le 10-6-ra. A páros mérkőzéseken egy-egy hazai, illetve vendég siker született. Az egyéni játszmák során Pengő Gábor mind a négy párharcát megnyerte, Korponai Zoltán háromszor, míg Erdélyi Szabolcs és Medvegy Ákos egy-egy alkalommal győzött.

Részletek
Továbbra is élen az Astra

Továbbra is élen az Astra

2019. január 19. 19:00

Fölényes győzelemmel folytatta bajnokságbéli szereplését a női futsal NB I. éllovasa, az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a január 19-i játéknapon Gyulára látogatott. Az „amazonok” okoztak már meglepetést a jelenlegi szezonban, legnagyobb bravúrjuk a Hajdúböszörmény elleni 3-3-as döntetlen volt. Ezúttal elmaradt a meglepetés, az Astra esélyeshez méltóan már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a 13-1-es végeredményt Gelb Mónika állította be az utolsó előtti percben. Az Astrában Sípos Lilla, Godvár Katalin, valamint Dikanová Dominika is mesterhármasig jutott. Szabó Boglárka duplázott, Gelb Mónika mellett Krascsenics Petra is betalált.

Részletek
Kiskunfélegyházán és Kecskeméten folytatódott a kenguru kosárbajnokság

Kiskunfélegyházán és Kecskeméten folytatódott a kenguru kosárbajnokság

2019. január 25. 16:00

Január 19-én és 20-án rendezték meg az U11-es bajnokság harmadik fordulóját, amelynek keretében a félegyházi általános iskolák sportiskolás kosárlabda együttesei is pályára léptek a városi sportcsarnokban, illetve Kecskeméten. Az FTSI hat csapatából öt megőrizte a helyét a bajnokságban, egy pedig a magasabb csoportba lépett.

Részletek
Két mérkőzés, két győzelem

Két mérkőzés, két győzelem

2019. január 15. 09:00

Két találkozó várt a leány serdülő bajnokság dél-keleti csoportjának alsóházában szereplő FTSI kosárcsapatára január második hétvégéjén. A Fekete-Seres Ildikó és Bokányi Rita által irányított együttes a Szentes és a Szolnok együttesét is legyőzte, amivel feljutott az „A” csoportba.

Részletek
Móra Kupa Sakkverseny

Móra Kupa Sakkverseny

2019. január 14. 16:00

Rekordlétszámmal rendezték meg január 12-én a Móra Ferenc Gimnáziumban már nyolcadik éve hagyományos rapid sakkversenyt, amelyen 35 felnőtt és 51 gyerek mérhette össze tudását - mondta el lapunknak Seres László versenybíró.

Részletek
Maratoni büntetőpárbajt követően dőlt el a kupa sorsa

Maratoni büntetőpárbajt követően dőlt el a kupa sorsa

2019. január 14. 09:00

A Mikulás Kupát és a Karácsonyi Kupát követően ezúttal a P&P Újévi Teremlabdarúgó Kupára várták az amatőr kispályás labdarúgó csapatokat január 12-én és 13-án a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében. A tornára 16 félegyházi és vidéki csapat nevezett, a négyes csoportokat követően középdöntő, majd egyenes kieséses rendszer várt a gárdákra. A címvédés idén elmaradt, a tavalyi győztes Derby nem jutott a legjobb négy közé. A harmadik helyért a szabadszállási Pandur FC küzdött meg a B. Oldallal. A gólzáporos mérkőzést követően büntetőkkel a szabadszállásiak nyertek. A döntőben a Kunszállás a Fortunával csapott össze. Kétszer is előnybe került a Kunszállás, de a rendes játékidő 2-2-vel zárult. Itt is büntetők következtek, számtalan hétméteres kimaradt, a szerencse ezúttal a Kunszállásnak kedvezett, így övék lett a kupa.

Részletek