Nagyot lépett előre a sakkcsapat

Nagyot lépett előre a sakkcsapat

2019. január 28. 14:00

Kecskeméten ültek asztalhoz a Félegyháza-Csongrád sakkozói az NB II. Tóth László csoportjának 6. fordulójában, január 27-én. Az idei első fordulót nagyszerűen kezdték a játékosok, tizenkét táblán egy partit sem veszítettek, hat győzelem mellett hat döntetlent értek el. A 9 egyéni megszerzett pont a tabellán is előre repítette az együttest, amely a szoros középmezőnyben az ötödik helyről várhatja a folytatást.

Részletek
A „Spílerek” sikerét hozta a farsangi kupa

A „Spílerek” sikerét hozta a farsangi kupa

2019. január 27. 20:05

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Félegyházi Pékség Farsangi Kupával ért véget a négy tornából álló városi teremlabdarúgó bajnokság. Mind a négy eseménynek a Mezőgazdasági Szakiskola tornaterme adott otthont. Az amatőr teremlabdarúgó versenyek továbbra is népszerűnek számítanak a csapatok körében, a félegyháziak mellett több kistérségi egyesület is megméretette magát. A mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a négy tornát négy különböző csapat nyerte meg. A farangi kupa a „Spílerek” győzelmével ért véget, míg az összesített pontversenyt a Fortuna csapata zárta az élen.

Részletek
Végig vezetve nyert a Szolnoki Olaj KK II.

Végig vezetve nyert a Szolnoki Olaj KK II.

2019. január 29. 09:00

Ellentétes előjelekkel várta a férfi NB II. keleti csoportjának 13. fordulóját a Szolnoki Olaj KK II. és a Kiskunfélegyházi KC. Előbbi hatos győzelemi sorozattal a háta mögött a második helyre kapaszkodott fel a tabellán, míg a KKC egy gyengébb sorozattal a kilencedik pozíciót foglalta el a táblázaton. Az előzetes erőviszonyok a pályán is tükröződtek. A KKC nem kezdte jól a találkozót, néhány perc leforgása alatt 10 pontos hátrányba került, aminél a későbbiek során sem jutott közelebb ellenfeléhez. A szolnoki játékosok sok lepattanót szereztek, illetve távolról és közelről egyaránt hatékonyan dobtak. A KKC a második negyedre rendezte sorait, ezt a játékrészt pontszámban is megnyerte 33-30-ra, de a nagyszünetet követően továbbra is elmaradt ellenfelétől. A Szolnoki Olaj KK II. magabiztos, 104-81-es győzelmet ért el, a Kiskunfélegyházi KC legközelebb ugyancsak hazai pályán a DEAC ellen javíthat február 10-én.

Részletek
U12 fiúk „1”- „B” csoportban zárták a negyedik fordulót

U12 fiúk „1”- „B” csoportban zárták a negyedik fordulót

2019. január 30. 09:00

Az előkelő B csoporttal folytatódott a Félegyházi TSI U12-es csapata számára a gyermek bajnokság. Január 27-én a KKA Vadmacskák és a KKA Jégtörő Mátyás együttese vendégeskedett Kiskunfélegyházán. Korábban mindkét csapat játszott az FTSI-vel ebben az idényben. Simon Zoltán edző beszámolójában elmondta, esélyeiket a betegséghullám nagymértékben csökkentette, de így is szépen helytálltak mindkét mérkőzésen. Játékosaik nagyot küzdöttek az ellenféllel és a betegséggel szemben, mindenkit csak dicséret illet.

Részletek
Fölényes győzelmekkel kezdett a P&P KHTK

Fölényes győzelmekkel kezdett a P&P KHTK

2019. január 27. 11:55

A bajnoki felkészülés jegyében idén is részt vesz a három országon átívelő Triplex Kupán a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata. Az első játéknapot január 26-án a szerbiai Zentán bonyolították le. A KHTK a Triplex Kupa címvédőjeként magabiztosan nyerte a mérkőzéseket. Elsőként az Unirea Nagyszentmiklóst győzte le 36-22-re, majd pedig a Hódmezővásárhelyi KE-t múlta felül 49-29 arányban. A kupa második fordulóját február 2-án Szegeden rendezik meg, míg az utolsó játéknapot február 9-én a romániai Nagyszentmiklóson tartják meg.

Részletek
Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

Félegyházán járt Czene Attila és Zubor Attila

2019. február 8. 15:00

A Constantinum diákokkal zsúfolt nagytermében Kovács János testnevelő beszélgetett még január végén Czene Attilával, az 1996-os atlantai olimpián a dobogó legmagasabb fokára „felúszó” sportemberrel, sportvezetővel, sportpolitikussal, aki jelenleg a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. A jó hangulatú találkozón a sportoló életútjáról beszélt a feszült figyelemmel hallgató fiataloknak. 

Részletek
Székely-magyar sakkbarátság

Székely-magyar sakkbarátság

2019. január 26. 16:00

A hagyományos sporttalálkozóra a birkózókkal együtt utazott egy ötfős félegyházi sakkválogatott is január 19-én, Korondra. A 18 éve tartó sakkverseny-sorozat idei rendezvényén hazai győzelem született, a vendégek dobogós helyen végeztek.

Részletek
IV. Évindító Nemzetközi Szenior Úszóverseny

IV. Évindító Nemzetközi Szenior Úszóverseny

2019. január 24. 16:00

Remekeltek a Szentesen, január 19-én megtartott versenyen a Kiskun Vízi és Szabadidős SE szenior úszói. A megmérettetésre a magyarok mellett szerbek, románok és szlovének is vízbe ugrottak. A több mint 300 versenyző nagy csatát vívott a minél jobb helyezésekért.

Részletek
Megkezdődött a tornászoknak a Diákolimpia

Megkezdődött a tornászoknak a Diákolimpia

2019. január 24. 17:00

Január 25-én rendezték a leány tornászok megyei diákolimpiai döntőjét. Kiskunfélegyházáról 3 egyéni versenyző mutatta meg tudását a kecskeméti Lánchíd utcai Sportcsarnokban. Mindhármuk továbbjutó helyen végzett a március eleji országos elődöntőre. Kiskunfélegyházi József Attila Utca Általános Iskola III-IV. korcsoport: Palásti Enikő, Gombás Bora (2. hely egyéni összetett), Szabó Róza. Felkészítő edző: Juhász Tamás.

Részletek
Két negyed ide, két negyed oda

Két negyed ide, két negyed oda

2019. január 23. 09:00

Két közel azonos képességű csapat találkozott Hódmezővásárhelyen a férfi NB II. keleti csoportjának 12. fordulójában, január 20-án. A házigazda Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli egy esetleges győzelemmel megelőzhette a Kiskunfélegyházi KC-t a bajnoki tabellán. A várakozásoknak megfelelően szorosan alakult a mérkőzés. Az első negyedet a KKC nyerte 23-20-ra, majd a nagyszünet előtt a Hódmezővásárhely csapata átvette a vezetést. A harmadik negyedben meglépett a KKC-től a házigazda, így hiába nyerte meg az utolsó felvonást a félegyházi gárda, ekkor már nem tudta ledolgozni hátrányát.

Részletek