A jobb csapat maradt alul Mezőtúron

A jobb csapat maradt alul Mezőtúron

2016. december 11. 11:45

Hiába játszott jobban, harcosabban a P&P Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabda csapa, nem tudott nyerni Mezőtúron az NB II dél-keleti csoportjának idei utolsó 11. fordulójában december 10-én. A félegyházi játékosok többet tettek a sikerért, azonban a lejtős hazai pálya nem tette lehetővé győzelmüket. Nem ez volt az első mérkőzés, amely során érdekes körülmények között veszített pontot KHTK, az előző körben a Pick Szeged II. ugyancsak furcsa ítéletek után távozott ponttal Kiskunfélegyházáról. A mezőtúri mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a szünetben 12-12-re álltak a csapatok, majd a KHTK három góllal is vezetett, de nem nőtt tovább a különbség, sőt a hazaiak fordítani tudtak és otthon tartották a kettő pontot (26-27). A félegyháziak a Kunszentmárton mögött másodikként zárták a 2016/17-es idény első felét. A bajnokság február végén folytatódik.

Részletek
 Nagy csatában győztek a kadett fiúk

Nagy csatában győztek a kadett fiúk

2016. december 10. 15:45

Hazai pályán, küzdelmes mérkőzést játszott a regionális fiú kadett bajnokság, 7. fordulójában a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) csapata a Szentesi KK együttese ellen december 8-án, a Constantinum Sportcentrumban – tájékoztatta szerkesztőségünket Simon Zoltán edző.

Részletek
Két napig rúgják a bőrt a Mikulás kupán

Két napig rúgják a bőrt a Mikulás kupán

2016. december 10. 13:45

Vidéki és félegyházi amatőr focicsapatok részvételével december 10-én és 11-én rendezik meg a Center Gym Mikulás Teremlabdarúgó Kupát a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. A versenyre 14 együttes nevezett, az első napon a csoportmérkőzéseket bonyolítják le. Tavaly Kunszállásra került a Mikulás Kupa, az idei döntőt a tervek szerint december 11-én, vasárnap 16:15-kor tartják meg. A dobogósok mellett díjazzák a legjobb kapust, a legjobb játékost és a gólkirályt. A teremlabdarúgó szezon ezzel még nem ér véget, december 17-én és 18-án Karácsonyi Kupával búcsúztatják az évet.

Részletek
Jó erőben nyomták fekve a súlyokat

Jó erőben nyomták fekve a súlyokat

2016. december 10. 12:55

Több mint húszan neveztek a 14. Sébi-kupa fekvenyomó versenyre, amit az elmúlt évekhez hasonlóan a Darvas Általános Iskola aulájában rendeztek meg december 10-én. A megmérettetés negyedik éve Szabó József emlékversenynek is számít. A résztvevők a már megszokott súlykategóriákban mérhették össze erejüket, tudásukat (kategóriák: női vegyes; -70kg; 70-85kg; 85-100kg; +100kg. Masters kategóriában vegyes súlycsoportban 40 év felett). A versenyt Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere nyitotta meg. A szervezők és a polgármester virággal köszöntötte Szabó József nevelőszülőjét, nagymamáját. Az idei világbajnoki címet megnyerő Szabó Tamás ezúttal nem versenyzett, a jövő évi magyar bajnokságra készülve főbíróként vett részt a Sébi-kupán.

Részletek
Szaloncukrot és érmeket kaptak a "Mikulás futásért"

Szaloncukrot és érmeket kaptak a "Mikulás futásért"

2016. december 9. 09:00

A hideg időjárás ellenére több mint háromszáz óvodás és iskolás nevezett a Constaninum Intézmény hagyományos Mikulás futására december 8-án. A gyermekekre korosztályonként különböző hosszúságú távok vártak. A diáksereget Rádi Dezső szervező mellett Petyovszkiné Kovács Margit tagintézmény-vezető köszöntötte. Szoros és izgalmas futamokat vívtak a résztvevők. A legjobb három helyezett a Petőfi Sándor utcai célnál érmeket vehetett át, a többieket szaloncukorral díjazták. A verseny zavartalan lebonyolítását az intézmények pedagógusai mellett a rendőrség biztosította.

Részletek
Futsalparádé Kiskunfélegyházán

Futsalparádé Kiskunfélegyházán

2016. december 8. 12:00

A kiskunfélegyházi futsalosok számára korán jött a Jézuska, hiszen a sportág lassan már hagyományosnak nevezhető karácsonyi fesztiválját rendezték meg december 3-án és 4-én Kiskunfélegyházán, a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban. A részletekről Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere beszélt a Digi Sport december 7-i, Reggeli Start című műsorában.

Részletek
Kézilabdamezeket hozott a Mikulás a gyermekeknek

Kézilabdamezeket hozott a Mikulás a gyermekeknek

2016. december 9. 10:00

Valódi meglepetés várta a Kiskunfélegyházi HTK U10-es és U12-es gyermekbajnokságában szereplőket december 7-én, a Kész Arénában. A hétközi edzésre a szülök az egyesülettel közösen Mikulás ajándékkal készültek. Kézilabdamezekkel, felszerelésekkel lepték meg a gyermekeket, majd családbarát edzőmérkőzésre invitálták őket. Nagy volt az öröm a gyermekek körében, lelkesedésüket tovább erősítette eme meglepetés a sportág iránt. A KHTK "Ördögeinek" és a szülők "Angyalainak" mérkőzése "döntetlennel" ért véget.

Részletek
Elindult a Fair Play Cup - középiskolai labdarúgó program

Elindult a Fair Play Cup - középiskolai labdarúgó program

2016. december 9. 11:00

Leány- és fiú csapatok részvételével december 7-én vette kezdetét a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Fair Play Cup középiskolai labdarúgó program 2016/17-es szezonja Kiskunfélegyházán. A sorozat célja a labdarúgás fejlesztése, a szabadidős futball népszerűsítése, játéklehetőség biztosítása az intézmények csapatai számára. Emellett fontos a Fair Play szellemiség és magatartásforma népszerűsítése, valamint egy színvonalas grassroots futball program működtetése a 14-19 éves középiskolás korosztály részvételével.

Részletek
Hajdúböszörményre került a Karácsonyi Kupa - videóval

Hajdúböszörményre került a Karácsonyi Kupa - videóval

2016. december 5. 15:15

Női NB I-es rangadóval zárult a Karácsonyi Kupa, amelynek döntőjében a házigazda Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC a veretlen és listavezető Hajdúböszörményi TE-t fogadta december 4-én a Kész Arénában. A finálé taktikus játékot hozott, egyik csapat sem kockáztatott. A vezetést az Astra szerezte meg, de Halászi Kinga korai góljára Benkő Mónika válaszolt (1-1). A mérkőzés hajrájában mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, mikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent Pádár Anita jó ütemben érkezett és néhány másodperccel a vége előtt eldöntötte a Karácsonyi Kupa, valamint a három pont sorsát (1-2). A négycsapatos futsal torna bronzmérkőzését a Debreceni Egyetemi AC nyerte, 8-4-re legyőzte az Airnergy FC-t.

Részletek