Teniszsiker

Teniszsiker

2014. április 15. 07:30

A hétvégén rendezték meg Budapesten a Magyar Tenisz Szövetség Országos Iskolatenisz Bajnokságát, melyre rekordszámú nevezés mellett, több, mint húsz általános iskola 130 alsó tagozatos diákja ragadott ütőt a kezébe. A versenyt fiú és lány kategóriában és 1.- 4. osztályos korcsoportokban bonyolították le. A negyedikes lányok között indult Cseh Blanka a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tanulója, a Jövő Bajnokai DSE versenyzője aki magabiztosan, minden ellenfelét legyőzve szerezte meg a bajnoki címet. Edzője, felkészítő tanára Rekedt Zoltán.

Részletek
Továbbra is kieső helyen áll a sakkcsapat

Továbbra is kieső helyen áll a sakkcsapat

2014. április 14. 13:55

Öt és fél pontot szerzett, de nem csökkentette hátrányát az NBII. Tóth László csoportjában a Félegyházi Csongrád sakkcsapata. Az együttes játékosai a tizedik, egyben az utolsó előtti fordulóban a középmezőnyhöz tartozó Maróczi SE II. tagjaival ültek asztalhoz. A bennmaradáshoz több pontra lett volna szükségük, ugyanis egy fordulóval a vége előtt a Félegyházi Csongrád hátránya még mindig 9 pont az utolsó előtti helyen álló csapattal szemben. Egy forduló során maximum 12 pont szerezhető, így minimálisra csökkent az együttes esélye a ligatagságának megőrzésére.

Részletek
Bejutottak az országos elődöntőbe a józsefes kosarasok

Bejutottak az országos elődöntőbe a józsefes kosarasok

2014. április 14. 13:38

A III. korcsoportos kosárlabdázó fiúk Bács-Kiskun Megyei Diákolimpia Döntőjét rendezték meg április 14-én, a félegyházi sportcsarnokban. A KÖÁI József Attila Általános Iskola diákjai a selejtezőkön túljutva ezúttal is sikeresen szerepeltek. A lejátszott három mérkőzésükből kettőt megnyertek, így a második helyen végeztek, ezzel pedig kvalifikálták magukat az országos elődöntőbe.

Részletek
Birkózó és sumó sikerek a hétvégén

Birkózó és sumó sikerek a hétvégén

2014. április 14. 09:40

Dorogon rendezték meg szombaton a diák korosztályok országos birkózó bajnokságát, melyen a Kiskunfélegyházi Vasas TK versenyzői is részt vettek. A félegyházi csapatból Szécsényi Ádám a 85 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerzett és tartja jó formáját, sőt szorgalmas edzésmunkájával folyamatosan javul. Szintén szépen fejlődik Szöllősy Balázs, aki egy kisebb hullámvölgy után ismét magára talált és a dobogó harmadik fokára állhatott fel a 35 kg-mosok között. A 46 kg-mos kategóriában szőnyegre lépő Kovács Alex ötödik lett az erős mezőnyben.

Részletek
Akasztón elért győzelmével harcban maradt a bajnoki címért a KHTK

Akasztón elért győzelmével harcban maradt a bajnoki címért a KHTK

2014. április 13. 21:03

Akasztóra látogatott április 13-án, a Bács-Kiskun Megyei I. osztály 22. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK. A második helyen álló félegyháziak nagy csatában, a második félidőben gyűrték le ellenfelüket. A megszerzett három ponttal továbbra is tapadnak az első helyen álló Híd SC-re. Hátrányuk mindössze három pont, így nyíltnak tekinthető a bajnokság hajrája.

Részletek
Közelebb került a második helyhez az NBII-es kézilabdacsapat

Közelebb került a második helyhez az NBII-es kézilabdacsapat

2014. április 13. 13:43

Újkígyóson szerepelt április 12-én, az NBII-es kézilabda bajnokság Dél-keleti csoportjának 22. játéknapján a P&P Félegyháza. A mérkőzés esélyesének a tabella második helyén álló félegyháziak számítottak, de ebben az osztályban sokat számít a hazai pálya, ami most is beigazolódott. Az Újkígyósi KC és a P&P Félegyháza végül 33-33-as döntetlenre végzett egymással. A félegyháziak értékes pontot szereztek, de elveszítették esélyüket a bajnoki cím megszerzésére.

Részletek
Bajnok lett az Astra Kiskunfélegyházi Bulls!

Bajnok lett az Astra Kiskunfélegyházi Bulls!

2014. április 13. 12:30

Megvédve az elsőségét, az egész szezonban magabiztosan játékot bemutatva szerezte meg a női futsal NBI bajnoki címét az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. Az Astra fölényére jellemző, hogy a felsőházi rájátszás felénél, öt körrel a vége előtt zsebelte be a bajnoki címet. Ha az egész bajnoki szezont nézzük, a csapat egy mérkőzés kivételével az összes többit megnyerte. Emellett - amint arról már beszámoltunk- a Magyar Kupában is címvédést hajtottak végre a lányok.

Részletek
Az akarat és a lelkesedés ezúttal kevésnek bizonyult

Az akarat és a lelkesedés ezúttal kevésnek bizonyult

2014. április 12. 20:34

Küzdelmes mérkőzésen a hajrában maradt alul 3-0-ra, a megyei II. osztály északi csoportjának 20. fordulójában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak ellenfele április 12-én a Ballószög SE volt, akik esélyesként ugyan, de a vártnál nehezebben szerezték meg a három pontot.

Részletek
Közel 150-en vettek részt a Senior Kosárlabda Tornán

Közel 150-en vettek részt a Senior Kosárlabda Tornán

2014. április 12. 20:26

26 csapat, köztük 15 férfi és 11 női együttes vett részt április 12-én, a Félegyházán megrendezett Senior Kosárlabda Tornán. A rendezvényt a félegyházi seniorok szervezték. Támogatójuk a Kiskunfélegyházi Kosárlabda Club volt. A tornán csupán a 35 évnél idősebbek léphettek pályára. Külön kategória volt a 45 évesnél idősebb nők és az 50 évnél idősebb férfiak számára.

Részletek