Amint arról már beszámoltunk, az utolsó, 12. helyen végzett ebben az idényben az NBII Tóth László csoportjában szereplő Félegyházi- Csongrád sakkcsapata. Az együttesnek az eredeti tervek szerint osztályozómérkőzést kellett volna játszania a ligatagságának megőrzéséért. A Magyar Sakkszövetség döntése értelmében a Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Körének sakkcsapata osztályozó mérkőzés nélkül szerepelhet az NBII Tóth László csoportjának 2014-2015-ös szezonjában.
RészletekVisegrád és Esztergom nevezetességeit ismerhették meg a Forrest Gump SE tagjai, a szülök, a gyerekek és a gondozónők egy megnyert pályázat keretében. Az egynapos kirándulást szülőtanfolyamok, családügyi és pszichiátriai előadások előzték meg.
RészletekKecskeméten rendezték meg a IV. korcsoportos megyei atlétikai pályabajnokság döntőjét, ahol Takács Zoltán Dominik a Móra Ferenc Gimnázium 9/C osztályos tanulója mind távolugrásban, mind magasugrásban I. helyen végzett.
RészletekBaján léptek szőnyegre vasárnap a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói. Az egyesületből ezúttal hárman indultak el. A birkózók ezúttal is remekül szerepeltek, a teljesítményüket három éremmel koronázták meg.
RészletekHárom csapatos tornán szerepelt Hódmezővásárhelyen május 11-én a Jövő Bajnokai DSE kosárlabda U-12-es fiú együttese. Mivel a korosztályos bajnokság a versenykiírásnak köszönhetően már április közepén befejeződött, az ilyen és az ehhez hasonló tornák biztosítanak folyamatos játéklehetőséget a csapatoknak. A Jövő Bajnokai DSE játékosai hatalmas küzdelmek után végig mindkét mérkőzésüket megnyerték és elsőként zártak.
RészletekHazai pályán szakította meg nyeretlenségi szériáját május 10-én a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak a megyei II. osztályú bajnokság 24. fordulójában a Lajosmizse csapatát győzték le 1-0-ára, és elmozdultak a tabella utolsó helyéről.
RészletekAz idény egyik legnehezebb mérkőzésére számíthatott Tompán a megyei I. osztály 26. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak számára elsősorban a bajnoki cím megszerzése miatt volt fontos a három bajnoki pont, míg a Tompa SE a harmadik helyének megtartásáért küzdött. A mérkőzést a második félidőben két szép góllal végül a KHTK nyerte meg, amivel életben tartotta bajnoki reményeit.
RészletekFelszabadult játékkal, magabiztos, 44-28-as győzelemmel fejezte be az NBII-es bajnokságot május 10-én a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. Az együttes tagjai a találkozót követően az ezüstérmeiket is átvehették. A csapat a szezont 17 győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel; összesen 36 ponttal zárta.
RészletekA félegyházi strandon rendezték meg a Vidék Bajnokság harmadik korcsoportos gyermekeinek vízilabda fordulóját május 10-én és 11-én. A „Kék csoport” 5. játéknapján a Csongrád II., a Kistarcsa, a Gyula, a Crisul II., a Dinamo Oradea és a Zempén együttese mérkőzött meg egymással. A csapatok négy-négy találkozót játszottak. A bajnokságot a Dinamo Oradea vezeti, előnye mindössze egy pont a Zemplén együttesével szemben.
Részletek