Kistérség 2017. július 24. 17:30

Rackabirge a tombolán

Képgaléria
Rackabirge a tombolán
Izgalmas programokkal várta az érdeklődőket július 22-én a Jakab-napi vigasság, ahol a szabadtűzi ételek főzőversenye mellett számos bemutató, színvonalas színpadi műsorok, esti koncert, és többek között tombolasorsolás is színesítette a rendezvényt, amelyen még egy rackajuh is gazdára talált.

Ötödik alkalommal rendezték meg Jakabszálláson a Jakab-napi vigasságot, amely a szokásokhoz híven főzőversennyel vette kezdetét. A megméretettésre családok, baráti társaságok, és munkahelyi csapatok neveztek, így az idő is jól telt, amíg a bográcsokban az ízletes ételek készültek. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor sorrendet kellett felállítani a finom fogások között, amelyeknél az ízek harmóniája mellett a tálalást is figyelembe vették. Házi készítésű sütemények is versenghettek, amelyeket külön díjaztak.

Ezután egy lélegzetelállító kerékpárbemutatóval vette kezdetét a délutáni programsorozat, amelyet humoros színpadi műsorok, és színvonalas nótaének előadás követett. A szervezők és a közönség szíve mindig megdobban akkor, amikor a helyi ovisok, szülők és a nyugdíjasok lépnek fel. Az idén különösen kitettek magukért. A szülők táncát kétszer is visszatapsolták.

A színpadra Jakabszállás új logója is kikerült, amelyen a falu temploma és a polgármesteri hivatal épülete mellett a község rendezvényeinek helyet adó parkerdő fái is feltűnnek. Szabó György Róbert polgármester elmondta, hogy mottójukhoz híven Jakabszállás közös jövőt kínál a község lakói számára, amelyet az ehhez hasonló rendezvényekkel is szeretnének kihangsúlyozni. A nap folyamán eladott tombolák árbevételét – a korábban kihelyezett szemétgyűjtőkhöz hasonlóan – további kültéri eszközök vásárlására szeretnék fordítani. A község vezetése szeretné, hogy testvértelepülésükkel, az erdélyi Csíkszentdomokossal – amely rendezvényükön is jelen volt – a jövőben még szorosabb kapcsolatot tudjanak ápolni. S mivel az ilyen rendezvények alkalmat kínálnak a kikapcsolódásra, az együttlétre, igyekeznek úgy alakítani a programokat, hogy minden korosztály találjon magának megfelelőt.

Ezt szolgálta az is, hogy a Street Fighter show-tól a divatbemutatóig kedvükre válogathattak a jakabiak. A bátrak airsoft fegyverekkel lőhettek, a még bátrabbak véradáson vettek részt. A szerencsések pedig az esti tombolasorsoláson értékes nyereményeket, többek között egy fiatal rackajuhot vihettek haza, ami napközben, mint állatsimogató, a gyerekek egyik kedvence volt.

Este igazi retrohangulatot varázsolt a térre Zoltán Erika koncertje, amely után a táncos lábúak még hajnalig utcabálon mulattak.

 

K.G.

Fotó: Messzi-Szabó Gábor

 


 

Kövessen minket a Facebookon is!