Helyi hírek 2021. január 26. 19:00

Első sajtótájékoztatóját tartotta a Mi Hazánk Mozgalom kiskunfélegyházi alapszervezete

Képgaléria
Első sajtótájékoztatóját tartotta a Mi Hazánk Mozgalom kiskunfélegyházi alapszervezete
Első sajtótájékoztatóját tartotta január 26-án, kedden délután a Mi Hazánk Mozgalom kiskunfélegyházi alapszervezete. Az eseményen megjelent Szabadi István pártigazgató, a párt megyei elnöke, Rózsa József, a kiskunfélegyházi alapszervezet elnöke, Balde Gyula, a kiskunmajsai szervezet elnöke, Bács-Kiskun Megye 4. számú választókerületének elnöke, Cserép Anikó, Liszek József, Bajáki Imre és Csontos Gábor alapító tagok.

Szabadi István ismertette a párt programját. Elmondta, hogy a múlt év december 30-án alakult párt helyi alapszervezetét a honféltés és nemzetféltés hívta életre. Helyi közösségeket szeretnének kiépíteni, amely jó úton halad, hiszen Bács-Kiskun megyében a kiskunfélegyházi a 10. alapszervezet. Véleménye szerint új politikai erőre van szükség, erre hivatott a párt, mint az egyetlen felelős Gyurcsány-mentes ellenzék.

Lezárásellenes pártként politizálnak – és bár vannak kormányzati intézkedések, amelyeket támogatnak – úgy vélik, hogy az este 8 óra utáni korlátozás, a 19 órás boltzárak nem életszerűek. Újranyitást szorgalmaznak, hiszen a vendéglátók tönkremennek.

– Nyitni kell a gazdaság felé, a vírust kell kinyírni, nem a gazdaságot – véli Szabadi.

Eltörölnék a mentelmi jogot, a közéletből kizárnák a kommunistákat és analfabétáknak nem engedne szavazati jogot. A Mi Hazánk bevezetné a sorkatonai alapkiképzést, 2030-ban népszavazást tartana az EU-tagságunkról, vagyonadót vetne ki a milliárdosokra és kitiltaná a homoszexuális propagandát az iskolákból. Dupla büntetést szabna ki a politikusbűnözőkre, megszüntetné a cigányügyi programokat és hatályon kívül helyezné a trianoni diktátumról szóló törvényt. Tiltakoznak az oltás lehetőségével nem élők hátrányos megkülönböztetése ellen: – Mindenki dönthessen a maga sorsáról, ne diszkriminálják a másként gondolkozókat! – vallják.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!