Helyi hírek 2021. június 11. 10:00

Versenyben a minősítésért

Versenyben a minősítésért
Baján rendezték meg a Szakma kiváló tanulója – Szakmai tantárgyi komplex verseny döntőjét a szakiskolai, illetve készségfejlesztő iskolai képzésben résztvevő diákok számára. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számítógépes adatrögzítő képzésén tanuló Pető Anasztázia is a döntő résztvevője volt.

Az eseménynek már hosszú évek óta hagyományosan a bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény ad otthont. Ezúttal az ország harminc szakiskolájából mintegy száz tanuló vágott neki a feladatoknak. A versenyt két napon bonyolították: 28-án, pénteken volt az írásbeli levél része a Word és az Excel program alkalmazásával 2,5 órán át. 29-ére maradt az úgynevezett mestermunka: 90 percnyi időkerettel, elvárva a nívós munkát.



Szabadidőben a csoportvezetők irányításával jókora sétát tettek Baja központjában, majd 9 állomáshelyre tervezett játékos sportvetélkedőn vehettek részt. Anasztázia – a sportos egyéniség – osztott I. helyen végzett szegedi vetélytársával.

 

Kövessen minket a Facebookon is!