Mozgalmas, eredményes évet zártak a nyugdíjas klubok
Juhász István beszámolójában elmondta: az egyesület meghatározott program- és munkaterv alapján végezte munkáját. A hagyományos rendezvények mellett sikeresek voltak az újszerű kezdeményezések is. Az egyesület térségi kapcsolatai rendezettek, kiemelkedő az Együtt-egymásért, a Vasutas Klub példaértékű, 5 éve tartó, kétoldalú kapcsolata a bugaci és kunszállási és az Őszidő klubokkal. A klubok városi egyesületi rendezvényekre történő mozgósítása alapvetően jónak értékelhető. Tizenkét önálló és más szervezetekkel együtt szervezett rendezvényt terveztek és ezeken 1300-an vettek részt. A legsikeresebb rendezvény az először megtartott Jászkun Emléknap volt, melynek a Kiskun Múzeum adott otthont.
Az Alapszabályt az év folyamán két alkalommal is módosították. A törvényszéki végzés ennek ellenére a közhasznúsági kérelmet február 16-án jogerősen elutasította. Pillanatnyilag „egyesület” bejegyzéssel működik a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete.
Az értékelést és a pénzügyi beszámoló után Balla László alpolgármester az önkormányzat támogatásáról biztosította az egyesületet. Végezetül a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolókat, valamint a 2016-os munkatervet.
s. r.