Ismét lehet vért adni

Ismét lehet vért adni

2016. június 6. 17:30

Júniusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezenkívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Részletek
„A zene tápláló, vigasztaló elixír…”

„A zene tápláló, vigasztaló elixír…”

2016. június 5. 20:10

Nyárköszöntő fúvószenekari hangversenyre hívta a félegyháziakat június 5-én az ifjúsági- és a koncert fúvószenekar. A Kossuth Lajos Szakiskola sportcsarnokában megtartott koncert Müller József „Batthyány- indulójával” kezdődött, majd a városvezetés nevében Balla László alpolgármester köszöntötte a zenészeket és a közönséget.

Részletek
Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

2016. június 6. 09:30

Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok, akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – hangzott el a köszöntőben. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából tizenketten kaptak elismerést. Az alábbiakban őket mutatjuk be, ezzel is tisztelegve a rend őreinek áldozatos munkája előtt.

Részletek
Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére

Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére

2016. június 6. 10:10

Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Részletek
Kötelező kazáncsere: mi lehet a megoldás?

Kötelező kazáncsere: mi lehet a megoldás?

2016. június 6. 08:15

A hamarosan kötelezővé váló kondenzációs kazán beszerelése a 30 százalékos megtakarítás miatt gyorsan megtérülhet, de ha új rendszerrel párosul, négyszer nagyobb terhet ró a beruházóra. Segítséget az Otthon Melege program vagy a lakástakarék adhat.

Részletek
Ki gondolná, hogy ennyi tehetséges táncosunk van?

Ki gondolná, hogy ennyi tehetséges táncosunk van?

2016. június 5. 15:00

Idén június 4-én, 16. alkalommal mutatták be a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, hogy mit tanultak, mennyit fejlődtek az elmúlt tanévben. A Kossuth Lajos Szakképző Intézmény sportcsarnokában telt ház előtt megrendezett Tánc Gálán elsőként a néptánc csoportok léptek a parkettre, majd a társastáncosok bűvölték el közönségüket.

Részletek
„Mert nekünk Trianon fáj!”

„Mert nekünk Trianon fáj!”

2016. június 5. 12:20

Az Ótemplom előtt, a Magyarok Nagyasszonya - szobránál június 4-én emlékezett meg a Jobbik helyi szervezete a trianoni békediktátum aláírásáról. A párt képviselői jelen voltak és koszorúztak a harmadikán megtartott városi megemlékezésen is. Hogy miért tartották fontosnak az önálló megemlékezést, azt Kollár László elnök így fogalmazta meg: „Trianon. Ez a nemzetünk történelmében meghatározó esemény nekünk, jobbikosoknak és más, nemzetben, hazában gondolkodóknak van olyan jelentőségű, hogy essen bármely napra, nekünk akkor, június 4-én, 16.30-kor kell megemlékeznünk, mert nekünk Trianon fáj!”

Részletek
Garanciális javítások miatt zárták le a parkolót

Garanciális javítások miatt zárták le a parkolót

2016. június 4. 14:30

Szombaton és vasárnap nem vehető igénybe a városközpontban a Szalay utcai parkoló. Ennek oka, hogy a kivitelezők ezeken a napokon végzik el garanciális, javítási feladataikat. Ez elsősorban arról szól, hogy a bazalt, nagy kockás területeken éppúgy, mint a térburkolattal ellátott részeken a fellazult szerkezetet tömörítsék – mondta el Bense Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője. Hozzátette, hogy a zöldfelület hiányosságait is hamarosan pótolják.

Részletek