Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

2016. május 7. 15:30

Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok, akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – hangzott el a köszöntőben. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából tizenketten kaptak elismerést. Sorozatunkban őket mutatjuk be, ezzel is tisztelegve a rend őreinek áldozatos munkája előtt.

Részletek
Arcok a piacról - A virág az nálunk az élet egyik kelléke

Arcok a piacról - A virág az nálunk az élet egyik kelléke

2016. május 7. 09:30

Veszelka Antal 1987 óta foglalkozik virágtermesztéssel és árusítással. Az autószerelő mesterséget cserélte fel erre a tevékenységre. Elmondása szerint, körülbelül 30 éve nagy döntést kellett hoznia, mégpedig, hogy a felesége mellé áll a virágüzlet megvalósításában, vagy folytatja az autószerelést. A döntést nem bánta meg.

Részletek
25 éve hunyt el Messzi István

25 éve hunyt el Messzi István

2016. május 9. 09:30

Messzi István súlyemelő, 1961-ben született. Általános iskolai tanulmányai alatt szorgalmasan járt birkózó edzésekre. A súlyemeléssel Kecskeméten, középiskolás évei alatt ismerkedett meg.

Részletek
Állásajánlatok

Állásajánlatok

2016. május 6. 11:30

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. Az ajánlatokról további információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745.

Részletek
„Sziréna hangja szólít, megyünk, ha menni kell!”

„Sziréna hangja szólít, megyünk, ha menni kell!”

2016. május 6. 07:30

A kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ színházterme adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség által közösen megrendezett tűzoltónapi állománygyűlésnek, amelyet Szent Flórián napján rendeznek meg minden évben.

Részletek